Itthon hvg.hu 2013. április. 24. 17:12

Sokkal több fát vágnának ki a Római-parton, mint eddig tervezték

A főváros néhány ponton változatott a korábban közölt tervein: 20-70 helyett 435 fát vágna ki a Római-parton, de a mobilgát miatt további több mint ezer ártéri fa is veszélyben van - írja az Index.

A főváros az Index szerint 2090 fát mért fel, az engedélyezésre beadott fakivágási tervek pedig összesen 435 fát döntenének ki – köztük helyi védelmet élvező platánfákat is – csak a mobilgát és a tervezett szerviz út nyomvonalában. A városháza korábban 20-70 idős és beteg fa kivágásáról beszélt. A most kivágandó fák közé ugyanakkor nem számolták be az északi galériaerdőt alkotó több mint ezer fát.

Zöld civilek úgy tudják, hogy a korábbi mobilgát-tervekhez képest két lényeges változás van a most engedélyezésre benyújtott tervekben. Az egyik, hogy a Római északi szakaszát nem vízzáró agyaggal töltik fel, hanem homokos kaviccsal. A másik, hogy a mobilgát alapját kisebb mélységűre tervezik, mivel a hidrológiai vizsgálatok bebizonyították: egy mélyen kiépített résfal elzárná a felszín alatti vizek útját, és ez visszaduzzadva belvizekkel fenyegetné Csillaghegyet - írja a lap.

Jól jegyezzük meg ezt a látványt!
MTI / Máthé Zoltán

Ezekkel a változtatásokkal Bardóczy Sándor tájépítész szerint pont az értelme vész el a korábbi terveknek, hiszen így árvízkor a víz utat fog találni a mobilgát alapozása alatt és vízzel töltheti majd fel a hullámteret.

A part képe is jelentősen megváltozik. A most ismert lankás, fövenyes part helyére kikövezett vezetőművet építenek, amely meredekebb rézsűvel csatlakozik majd a parthoz. Ezt fogják befüvesíteni a természetes hatás kedvéért.

A veszélyeztetett galériaerdő feltöltéséről a terv úgy beszél, hogy "a kaviccsal feltöltött fák életben maradási esélyei jók", ezt azonban a független szakértők megkérdőjelezik.  A civilek úgy tudják, a Római parti mobilgát kiemelt kormányzati projekt státuszban van, ezért engedélyeztetése gyorsított eljárásban zajlik. Az ügyben a főváros csütörtökre ígért választ - írja az Index.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.