2013. április. 19. 12:42 HavariaPress Utolsó frissítés: 2013. április. 19. 13:53 Itthon

12 kiló kábítószert találtak a Józsefvárosban

12 kilogrammnyi, kristályos pszichoaktív anyagot foglalt le a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KRNNI) egy VIII. kerületi rajtaütés során. A Szlovákiából érkezett dizájnerdroggal kereskedő két embert elfogták – értesült a HavariaPress.

A KRNNI nyomozói szerdán csaptak le egy drogárusra a főváros VIII. kerületében. A 44 éves budapesti férfi autójában 12 kilogrammnyi, pentakristálynak nevezett, különösen veszélyes pszichoaktív anyagot találtak. A lefoglalt szer piaci értéke eléri a 30 millió forintot, 40 ezer adag kábítószernek felel meg.

A nyomozók egy másik gyanúsítottat, egy 30 éves tiszavárkonyi férfit is elfogtak az akció során. A gyanú szerint ő állt közvetlen kapcsolatban a kábítószer utcai terjesztőivel. A nyomozás adatai szerint a drog Szlovákiából érkezett Magyarországra, s egy ferencvárosi raktárban tárolták az utcai terjesztés megkezdéséig. A két gyanúsított kihallgatásán kiderült, hogy a kábítószerből Nyugat-Európába is szállítottak volna. A két férfit őrizetbe vették, s kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.