2013. április. 11. 12:55 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 11. 13:48 Itthon

Tüntettek a vasutasok Budapesten, országos sztrájk is jöhet

Demonstrációt tartott a három vasutas munkavállalói szervezetet tömörítő Vasutas Szakszervezetek Szövetsége csütörtökön Budapesten, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) központja előtt, tiltakozva az ellen, hogy még nem jött létre a megállapodás az országos bérajánlásról.

A demonstrációt azért tartották a VOSZ székháza előtt, mivel az Állandó Konzultációs fórumon ez a munkaadói szervezet elzárkózott a megállapodástól, holott a többi munkaadói szervezet már hozzájárult.

Gaskó István, a vasutas szövetség elnöke a demonstráción hangsúlyozta, hogy a vasutasok és a magyar munkavállalók mindössze az idei várható inflációnak megfelelő béremelést kérnek, mert ez a gazdaság mai állapotában megadható.

Egyben további demonstrációkat, végső esetben pedig országos vasutassztrájkot helyezett kilátásba akkor, ha nem lesz belátható időn belül megállapodás az országos bérajánlásról.

A mintegy ezer demonstráló szakszervezeti zászlók alatt vonult fel. A három nagy vasutas szakaszervezeti szövetség - a Mozdonyvezetők Szakszervezete, a Vasutasok Szakszervezete és a VDSzSz Szolidaritás - mellett megjelentek egyéb tömörülések - így a rendőrök, a bányászok és villamos energiaipari dolgozók - képviselői is.

Gaskó István hangsúlyozta, hogy a jelenlévők 25 ezer szakszervezeti tagot képviselnek. Kifejtette azt is, hogy a VOSZ azért nem akar bérmegállapodást, mert akkor az állami szférában is emelkednének a bérek, amelyet a vállalkozások adóiból kellene fizetni. 

Papp Zoltán, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke, a Vasutas Szakszervezetek Szövetsége társelnöke úgy vélte, hogy a vasutasok - de a BKV, a Volán és a teherfuvarozók alkalmazottai - sem tudnak további reálbér csökkenést elviselni. Reális érdekegyeztetést sürgetett, mivel - mint mondta - Nyugat-Európában, ahol ez működik, a gazdasági válságot is könnyebben vészelték át.

A munkaadók a válság előtt azért nem emelték a gazdasági növekedéssel arányosan a béreket, mivel arra hivatkoztak, hogy fejlesztésre is kell pénz. Most látható, hogy ennek a pénznek egy része Cipruson kötött ki - tette hozzá Papp Zoltán. A beszédét azzal a felkiáltással fejezte be, hogy "nincs több lyuk a nadrágszíjon".
    Kiss László, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke, és a Vasutas Szakszervezetek Szövetsége társelnöke nehezményezte, hogy négy-öt éve nem volt az állami szférában béremelés.

A demonstrálók között jelen volt Szél Bernadett, az LMP parlamenti képviselője is. Az MTI-nek elmondta, hogy pártja szolidáris az itt demonstrálókkal, akik 2009 óta nem kaptak béremelést. Mintegy 40 ezer munkavállalóról van szó, akiket az új Munka törvénykönyve is hátrányosan érintett - tette hozzá a képviselő.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.