Itthon HavariaPress/hvg.hu 2013. április. 11. 13:32

Együtt ment fel a lakásra gyilkosával Király Tamás

Király Tamás alkalmi ismerőse volt az a férfi, aki megölte múlt vasárnap, Baross utcai lakásán. A drogfogyasztó férfi egy sállal fojtotta meg a divattervezőt.

A nyomozás eddigi adatai szerint Király Tamás alkalmi ismerőse volt az a férfi, aki megölte múlt vasárnap Baross utcai lakásán. A térfigyelő kamerák felvételein látható, hogy együtt mennek föl Király lakására. A drogfogyasztó férfi egy sállal fojtotta meg a divattervezőt, majd apróbb értékeket vitt el a lakásból, amiket később megtaláltak nála.

A gyilkosság után a 39 éves budapesti férfi testvérénél, egy szolgálati lakásban rejtőzködött az Ózd melletti Farkaslyukon, amikor szerda reggel 6 óra 45 perckor elfogták. Öccse a hvg.hu-nak azt állította, hogy hozzá, a helyi sporttábor területére csak este 10 óra körül érkezett meg. Elárulta neki, hogy „csinált egy hülyeséget”, amiért keresi a rendőrség, de többet nem mondott.

L. József azzal védekezik, hogy ittas volt, és elmeállapota zavart, kirendelt védője van. A rendőrség kezdeményezte az őrizetbe vett férfi előzetes letartóztatását.

Király Tamás avantgárd divattervező a nyolcvanas években kezdte karrierjét. A Vogue magazintól az ID-ig minden nagy divatmagazin publikált róla. Legutóbb március 22–23-án volt divatbemutatója Budapesten az Elle Fashion Show keretében a Millenárison.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?