2013. április. 08. 19:43 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 08. 19:45 Itthon

Életveszélyesen fenyegetett a Külügyminisztérium őre? Megszüntették a nyomozást

Az ügyben ismeretlen személy ellen továbbra is nyomoz az ügyészség, a meggyanúsított rendőr ellen azonban nem találtak elég bizonyítékot. Az M1 Híradója tavaly júniusban számolt be arról, hogy a gyanú szerint hivatásos rendőr küldte a fenyegető e-mailt a Nemzeti Védelmi Szolgálatnak, s a Köztársasági Őrezrednél szolgáló férfi a Külügyminisztérium objektumőreként dolgozott.

Bizonyítottság hiányában megszüntette a nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség még februárban az ellen rendőr ellen, akit korábban azzal gyanúsítottak, hogy életveszélyesen megfenyegette a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársait.

"A személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétségének gyanúja miatt indult nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség 2013. február 18. napján az ügy gyanúsítottjával szemben - mivel a nyomozás adatai alapján nem volt megállapítható, hogy a bűncselekményt a gyanúsított követte el - megszüntette" - mondta Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője hétfőn. A nyomozás azonban ismeretlen elkövetővel szemben tovább tart, és a Nemzeti Nyomozó Iroda jár el az ügyben. 

Az M1 Híradója tavaly júniusban számolt be arról, hogy a gyanú szerint hivatásos rendőr küldte a fenyegető e-mailt a Nemzeti Védelmi Szolgálatnak, s a Köztársasági Őrezrednél szolgáló férfi a Külügyminisztérium objektumőreként dolgozott. A férfi tagadta, hogy ő követte volna el a bűncselekményt, és panasszal élt a gyanúsítás ellen. 

A tudósításban akkor az hangzott el, hogy a főtörzsőrmester június 5-én, négy nappal a rendőri vezetőket is érintő korrupciós botrány kipattanása után álnéven regisztrált egy ingyenes levelezőrendszeren, majd azon keresztül, "Vadász" aláírással küldte a fenyegető e-mailt a vesztegetési ügyet feltáró Nemzeti Védelmi Szolgálatnak.

Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség akkori szóvivője a Híradónak akkor megerősítette, hogy a gyanúsított a rendőrség hivatásos állományú tagja.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.