Jászszentlászlón biztosra megy a Fidesz: Lezsák és Charlie is a pártjelöltnek kampányolt
Időközi polgármester választást tartanak ma a Bács–Kiskun megyei Jászszentlászlón, miután az eddigi polgármester, Kiss Melinda, a Kiskunmajsa járási hivatalvezetője lett, így lemondott helyi tisztségéről. A Fidesz mindent bevetett.
A település lakosai két jelöltre adhatják le voksukat. Egyikük – a független – Nagy András vállalkozó, a másik aspiráns pedig a Fidesz színeiben és erős kampánytámogatásával induló Bálintné Bajnóczi Edit, az idősek otthonának vezetője. Az egyenlőtlen erőviszonyok jellemezte korteskedés után hatalmas kíváncsiság övezi a voksolás eredményét, hiszen a független jelölt higgadt és csendes kampány szemben a Fidesz valamennyi eszközét bevetette.
Nagy András kampánya elsősorban a személyes találkozókban és egyetlen lakossági fórumban merült ki, szemben a Fidesz egész napos rendezvényével, melyen a helyi óvodások műsorán túl, még Horváth Charlie is szórakoztatta a leendő voksolókat, két nappal a referendum előtt. Az erőviszonyokat mutatja, hogy míg Nagy kampánystábját leginkább a családja és egy szűk baráti körének tagjai tették ki, addig a Fidesz felvonultatta Kapus Krisztián Kiskunfélegyházai Fideszes polgármesterének – aki nem mellesleg országgyűlési képviselő is – szinte teljes kampánystábját. Kapus az után költözött a Bács megyei jász településre, hogy házassága megromlott és felesége elköltözött tőle. Ekkor állt teljes vállszélességgel a jászszentlászlói, szintén Fidesz színeiben politizáló polgármesternő mellé, akivel később össze is költözött.
A helyi lakosok – szinte kivétel nélkül – még Lezsák Sándortól is kaptak „kampányszagú” levelet, melyben Lezsák kellően érezteti, letette voksát Bálintné mellett. A levéllel kapcsolatban többen sérelmezték, hogy az üzenetet Lezsák nem magánemberként, vagy Fideszes politikusként, hanem, mint a Magyar Országgyűlés Alelnöke írta.
A mai polgármester választás eredménye iránti várakozás azért is hatalmas, mert talán ez az első helyi referendum, ami politikai érdekek mentén zajlik a településen. Kapus Krisztián odaköltözéséig ugyanis, nem volt jellemző a pártoskodás az alig 2800 lelkes községben, minden esetben a személyes szimpátia volt a domináns. Hogy mi lesz az első pártkampányon (is) alapuló választás eredménye, azt ma este megtudjuk. Az azonban biztos, hogy mindkét jelölt köztiszteletnek és szeretetnek örvend a településen.
Reggel kilenc óráig, a választásra jogosult 2142 főből, 223 lakos adta le szavazatát, ami 10,4 százalékos részvételnek felel meg.