Itthon hvg.hu 2013. április. 06. 13:09

Korábban is erőszakolt meg nőt Páva Zsolt lányának támadója?

Nemi erőszak miatt ült már a pécsi polgármester lányának megtámadásával gyanúsított férfi, írta a pecsma.hu.

Volt már börtönbe nemi erőszak miatt a pécsi polgármester lányának megtámadásával gyanúsított, a rendőrség által keresett  Nyerges Zoltán - állítja a pecsma.hu. A lap úgy tudja, a férfi nem is titkolta múltja e részletét. Állítólag "baráti körében felvágott, sőt hencegett is, hogy így viselkedik a lányokkal". Egyik ismerőse szerint már kiskorában is voltak vele problémák, de akkor nem tudtak vele mit kezdeni.

police.hu

A pécsi polgármester péntek délelőtt közölte, hogy brutálisan megtámadták a lányát. "Barátaival szórakozott egy egyetemi rendezvényen, majd onnan indult haza gyalog, a belvároson keresztül. Az úton egy férfi követte, próbált vele szóba elegyedni, de ez nem sikerült. Majd ezt követően szexuális zaklatás szándékával megtámadta a lányomat, aki szerencsére képes volt védekezni, így sikerült megakadályoznia a legrosszabat, ami egy nővel történhet" – írta közleményében Páva Zsolt a Pécsi Stop szerint

"Védekezés közben azonban nagyon súlyosan megsérült. A támadó eltörte az arccsontját, az orrát, szétszaggatta a ruháit, testén számos zúzódás található. Jelenleg is kórházi ápolásra szorul" – tette hozzá. Páva Zsolt egyúttal arra kért minden újságírót, tanúsítson önmérsékletet, és hagyja, hogy gyermeke a média jelenléte nélkül gyógyulhasson.

A rendőrség péntek este közzétette a gyanúsított férfi nevét. A 23 éves Nyerges Zoltán ellen elfogatóparancsot adtak ki.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.