2013. április. 02. 17:55 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 02. 19:12 Itthon

Kósáék befizették a parkolási bírságot

Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere és Papp László alpolgármester kedden befizette a tilosban parkolásért kiszabott szabálysértési bírságot.

A Debreceni Rendőrkapitányság igazgatásrendészeti osztályán szabálysértési eljárás indult két gépjárművezetővel szemben, akik március 27-én este hét órakor Debrecenben, a Monti ezredes utcában járműveikkel a megállni tilos jelzőtábla hatálya alatt a járdán szabálytalanul álltak meg, illetve ott várakoztak – közölte előzőleg Kovács Károly, a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság szóvivője a politikusok nevének említése nélkül.

"A szabálysértési eljárásban a járművezetők felelősségüket elismerték, velük szemben az eljáró hatóság határozattal – a jogszabályban rögzített úgynevezett fix összegű – pénzbírságot (személyenként 30 000 forintot) szabott ki, amelynek befizetése részükről megtörtént" – ismertette Kovács Károly rendőr őrnagy.

Papp László alpolgármester kedden közölte, hogy az említett időben Kósa Lajos polgármesterrel hivatalos fórumon, a Loki Szurkolók Egyesületének szakmai találkozóján vettek részt. A szabálytalan parkolást mindketten elismerték, a kiszabott bírságot befizették – tette hozzá Papp László.

Hirdetés