Ezzel az egyszerű verssel jár locsolni Orbán Viktor
Orbán Viktor Facebook-oldaláról ma az is kiderült, a kormányfő milyen verssel jár locsolni. Az édesanyján kívül a nagymamáját, a feleségét és a négy lányát is meg szokta locsolni.
Miután vasárnap megnézhettük, milyen az Orbán-családnál a húsvéti készülődés, hétfőn az is kiderült a kormányfő Facebook-oldaláról, milyen locsolóverssel kedveskedik a nőknek a miniszterelnök. A kommentek alapján többen szívesen látták volna az otthonukban szavalni.
"Húsvét másodnapján mi jutott eszembe,
Locsoló üveget vettem a kezembe,
Elindultam véle piros tojást szedni,
Engedelmet kérek,
Szabad-e locsolni?"
A Blikk cikkéből az is kiderül, hogy a kormányfő ötéves kora óta mindig ugyanazt a verset mondja el ilyenkor, és ezzel locsolja meg az édesanyját is Székesfehérváron. Cserébe piros tojást kap, csokoládét, és cukrot.
Arra a kérdésre, melyik volt élete legemlékezetesebb húsvétja, a miniszterelnök azt mondta: "Amikor meglocsolhattam az első gyermekemet. Rasi (Orbán Ráhel – a szerk.) májusban született, már majdnem egyéves volt a rákövetkező esztendő húsvétján. Egy apának ennél szebb pillanata aligha lehet."
Vasárnap egy rövid videófelvételt és egy fotósorozatot tett közzé Orbán Viktor Facebook-oldalán családja húsvéti készülődéséről. Az egyik képről kiderül, hogy időnként előfordul, hogy a miniszterelnök cipőben lép fel a megterített konyhaasztalra (mint arra olvasóink közül többen felhívták a figyelmet, nem lényegtelen körülmény, hogy a miniszterelnök a fotó tanúsága szerint egy napilapon és nem közvetlenül az asztalterítőn lépdel), kezében különös módon egy adventi koszorúhoz megtévesztésig hasonlító tárgyat tartva.