Itthon MTI 2013. március. 27. 11:37

Meghosszabbították a hummeres gázoló előzetesét

Április 12-ig jogerősen meghosszabbította a Szegedi Törvényszék annak a 34 esztendős osztrák férfinak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint tavaly október 11-én Apátfalván Hummerjével szándékosan elgázolt egy rendőrt – tájékoztatta Lakatos Péter, a bíróság sajtószóvivője szerdán az MTI-t.

Az osztrák férfi ellen hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A férfi korábban 28 alkalommal került összetűzésbe a törvénnyel, többi között hivatalos személy elleni erőszak és fegyveres rablás miatt.

A végzés indokolása szerint az elkövetett bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára – a férfira akár életfogytig tartó szabadságvesztést is kiszabhat a bíróság –, valamint arra tekintettel, hogy az osztrák állampolgárságú gyanúsítottnak magyarországi kötődése nincs, alaposan tartani lehet szökésétől, elrejtőzésétől.

A bűncselekmény jellege, valamint a gyanúsítottnak a tanúkhoz fűződő ismertsége miatt fennáll annak veszélye, hogy szabadlábon hagyása esetén befolyásolásukkal, megfélemlítésükkel meghiúsítaná vagy veszélyeztetné a bizonyítást.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.