2013. március. 23. 12:16 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 23. 12:16 Itthon

Az iskola wc-jében szúrta meg társát egy mátészalkai diák

Megszúrta iskolatársát egy 16 éves mátészalkai diák, a fiú ellen emberölés bűntett kísérletének gyanúja miatt indult nyomozás.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Fedor Rita elmondta, hogy a gyanúsított előző nap az egyik mátészalkai oktatási intézmény mellékhelyiségében - előzetes szóváltás és dulakodás után - a nála lévő késsel többször megszúrta és megvágta szintén 16 éves tanulótársát.

A rendőrök a fiút a helyszínen elfogták, majd őrizetbe vették. A diák a kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését, amelyet elmondása szerint önvédelemből követett el. A megsebzett fiút kórházba szállították a mentők.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?