2013. március. 21. 19:39 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 21. 19:31 Itthon

Intézetet hoztak létre Orbánék a rendszerváltás kutatására

Kutatóintézetet és archívumot hozott létre a kormány pénteki hatállyal a rendszerváltás történetének tanulmányozására. Az intézet vezetőjét Lázár János nevezi ki öt évre.

A kabinet erről szóló rendelete a Magyar Közlöny legfrissebb, csütörtöki számában jelent meg. A kormány a közösségi emlékezet és a "reális, jól megalapozott nemzeti történelmi tudat" kialakítását, valamint a nemzeti összetartozás erősítését várja az új intézménytől, amely Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum néven kezdheti meg munkáját.

Az intézet a Miniszterelnökséget vezető államtitkár irányítása alatt áll majd, és önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervként működhet budapesti székhellyel. Az intézmény első főigazgatóját és helyettesét így Lázár János nevezheti ki öt évre.

A szervezet elsődleges feladata lesz feltárni és számba venni a rendszerváltás eszmei, politikai és történelmi előzményeit, valamint bemutatni a rendszerváltás és az azt megelőző korszak társadalmi, politikai állapotát, továbbá a a rendszerváltáshoz vezető irányzatokat és előkészületeket. Az intézet emellett elkészíti és elemzi a rendszerváltás kronológiáját, majd átfogó képet ad a szomszédos országokban végbement rendszerváltó folyamatról, az ott élő magyarság helyzetének hatásairól a hazai rendszerváltásra, valamint elemzéseket készít a rendszerváltás hatásairól. Az új intézmény a nemzetközi erőviszonyokat, így a kelet-közép-európai átmenet magyar rendszerváltásra gyakorolt következményeit is elemezheti.

A kormány rendeletével felhatalmazta az intézet főigazgatóját, hogy feladatkörében eljárva állami vagy más szervezetektől adatokat, információkat, elemzéseket kérjen, a kapcsolódó dokumentumokba - a hatályos jogszabályok szerint - betekinthessen, azokról másolatot kérjen - olvasható a kabinet határozatában.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?