2013. március. 19. 09:15 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 19. 09:49 Itthon

Feltöltik a Velencei-tavat

Az idegenforgalmi idényre az apadóban lévő tó vízszintje a szabályozási sáv felső harmadában lehet.

Megkezdődött a Velencei-tó vízpótlása, így az idegenforgalmi idény kezdetére a szabályozási sáv felső harmadában lehet a tó vízszintje – közölte a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője kedden.

Csonki István tájékoztatása szerint a rendkívül csapadékszegény 2011-es és 2012-es évek során a vízszint jelentősen csökkent, 100 centiméteres minimumát 2012. október 13-án érte el. Tavaly december óta több csapadék hullott, így a vízkészlet nőtt, de a tó vízszintje hétfőn is csak 136 centiméter volt, ami négy centiméterrel elmarad a szabályozási minimumtól.

A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság hétfőn megkezdte a vízpótlást, a várhatóan április második feléig tartó művelet során a Pátkai-tározót 420 centiméteres vízszintig, a Zámolyi-tározót pedig teljesen leeresztik.

A vízpótlás időszakában a Székesfehérvár-Kisfalud-Dinnyés közötti kerékpárútnak az M7 autópálya keresztezésében lévő szakasza víz alá kerül, ezért a kerékpárosoknak javasolják az újonnan megépült Kisfalud-Pákozd-Sukoró út használatát.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.