Pintér az M1-esre ment: ki szeretné venni részét a viszontagságokból
A belügyminiszter személyesen ellenőrizi az M1-es autópályán az extrém időjárás miatt kialakult helyzetet pénteken délután.
Pintér Sándor az indulás előtt az MTI-nek a helyszínen azt nyilatkozta, ellenőrzi, hogy kollégái végre tudták-e hajtani a számukra előírt feladatokat, valamit ő is ki szeretné venni a részét azokból a viszontagságokból, amelyeknek az időjárás miatt ki vannak téve.
A legfontosabb feladatuknak az emberi életek mentését nevezte. Közlése szerint ennek megfelelően azokat a gépkocsikat, amelyeket már ki lehetett szabadítani, a vezetőikkel együtt biztonságos helyre szállították. A továbbra is a hó fogságában rekedt járművek utasait melegedőkbe, illetve olyan helyekre viszik, ahol élelmet és vizet kaphattak.
A belügyminiszter egyúttal türelmet és fegyelmet kért a sztrádán utazóktól. Azt kérte, hogy ne állják el a biztonsági sávokat, és ne nehezítsék a hókotrók és a segítségnyújtók munkáját.
Percről percre tudósításunkat itt olvashatja!
Azt is elmondta, hogy több ezer rendőr és több száz katasztrófavédelmi szakember mellett mentősök és polgárőrök is dolgoznak, az összlétszám megközelíti a négyezret.