2013. március. 02. 09:58 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 02. 10:16 Itthon

Ügyvédekre is lecsapott a TEK

Győri az a két ügyvéd, akit vesztegetés gyanúja miatt vettek őrizetbe, és egyiküket előzetes letartóztatásba helyezte a Fővárosi Törvényszék. Az ügyvédeket azért fogták el a Terrorelhárítási Központ munkatársai, mert a gyanú szerint pénzért vettek információt egy hatósági tiszttől - írja a Kisalföld szombati számában.

Az ügyészség hét embert állított elő, és hatot őrizetbe is vett bűnszervezetben elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt. Az eljárás alá vontak között két ügyvéd és egy hivatásos vámtiszt is van.

A Kisalföld szerint az egyik ügyvéd közeli hozzátartozója érintett a győri színesfémügyben folyó eljárásban, egyike annak a négy gyanúsítottnak, akit a bíróság nemrég elengedett az előzetes letartóztatásból. Ő a gyanú szerint strómancég vezetője volt, aki egyébként - a többiekkel együtt - tagadja a színesfémüggyel kapcsolatos áfacsalást. A férfi mindkét védőt meghatalmazta, a nyomozásról kértek információt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársától, akit bűnszervezetben elkövetett vesztegetéssel gyanúsít a Budapesti Nyomozó Ügyészség.

Az egyik győri ügyvédet pénteken helyezte előzetes letartóztatásba a Fővárosi Törvényszék, másikuk szabadlábon védekezhet - olvasható a Kisalföld cikkében.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.