150 település kap arzénmentesítőt júliusig
Június végéig 150, arzénnal szennyezett vizű településen helyez el magyar szabadalmú, saját gyártású víztisztító berendezést a Magyar Honvédség - közölte a honvédelmi miniszter kedden a Békés megyei Medgyesegyháza-Bánkúton.
Hende Csaba az első ilyen komplex arzénmentesítő berendezés átadásán azt mondta, az európai uniós követelményeknek nem megfelelő vízminőségű településeken június 30-ig állítják fel ezeket a konténereket.
Emlékeztetett arra, hogy Magyarországon évtizedek óta húzódó probléma a lakosság egészséges ivóvízzel történő ellátása, és egy 2012. szeptemberi kormányhatározat a Honvédelmi Minisztériumot bízta meg az arzénmentes ivóvíz biztosításával.
A miniszter elmondta, a kormány központi költségvetésből finanszírozza a víztisztító berendezések gyártását. A technológia magyar szabadalom, amelyet a Honvédelmi Minisztérium megvásárolt, és a hadiipari fejlesztésekkel foglalkozó cégeinek mérnökei dolgozták ki a gyakorlati alkalmazását. A tisztító konténerek hazai alkatrészekből készülnek, és magyar cég állítja elő őket - ismertette Hende Csaba.
Móró Lajos, a víztisztító rendszert kifejlesztő HM EI Zrt. vezérigazgatója azt mondta: a rendszer költségtakarékos, környezetbarát, és elemeit hasznosítani lehet az ivóvíz minőségét javító egyéb beruházásoknál is.
Ruck Márton, a település fideszes polgármestere elmondta: ezzel a konténerrel teljesíteni tudják a víz tisztaságára vonatkozó EU-elvárásokat. Az arzénmentesítő rendszer a helyi vízműből szivattyúzott vizet tisztítja, általa a lakosság 24 órában és korlátlan mennyiségben jut egészséges vízhez.