Itthon MTI 2013. február. 18. 16:55

Hétvégén bemutatják a kiselefántot

Elsőként a sajtó képviselői láthatják a hét vége felé a Fővárosi Állat- és Növénykertben február 14-én világra jött kiselefántot, a közönségnek viszont még néhány napot várnia kell az első találkozásig.

Az elefántbébi a kezdeti krízisen túljutva szombat óta teljesen normális módon, emberi segítség nélkül táplálkozik. Azonban anyjával együtt még néhány napig teljes nyugalomra van szüksége, hiszen Angele, az anyaelefánt még az éjjeli ügyeletben lévő gondozó "ritka" mozgására is azonnali éberséggel reagál, és védi kicsinyét - közölte Hanga Zoltán, az intézmény szóvivője.

A borjú első "hivatalos" fotózása hétfőn történt meg, az MTI munkatársa kaphatta lencsevégre először a még mindig névtelen kisállatot. "A kicsi állapota jó és stabil, de jelenleg a legnagyobb nyugalomra van szüksége. Csak az lehet mellette, akinek feltétlenül muszáj, mert az anyaállat figyelmét a legkisebb apróság is elterelheti a dolgáról, ez pedig veszélyt jelenthet a borjú életére" - részletezte a szóvivő.

Facebook / Fővárosi Állat- és Növénykert

Az újszülöttön kívül az úgynevezett elefánttréning egyes pillanatai is láthatók az első hivatalos fotókon: a tréningen az állatokat olyan feladatok végrehajtására kondicionálják, amelyek megkönnyítik a gondozók munkáját bizonyos beavatkozások vagy ápolási teendők kapcsán.

"Az anyaállat is tréningezett elefánt, ennek köszönhető például, hogy az első napokban hagyta, hogy megfejjék, ami egy elefántnál nem általános. A kiselefánt többek között ennek köszönheti, hogy átvészelte az első napokat és később önállóan is elkezdett szopni" - idézte fel Hanga Zoltán.

Az elefántborjú jelenleg az állatkert régebbi, több mint 100 éves elefántházában van édesanyjával. Bár az új, 2008-ban épített modern csarnok esztétikusabb, az azt körülvevő szárazárokrendszer jelenleg még veszélyt jelent a borjú számára, hiszen könnyen beleeshetne - fejtette ki a szóvivő.

Az elefánt Bálint-napon született, 75 kilogramm becsült súllyal és 85 centiméteres magassággal. Az első 24 órában semmilyen hajlandóságot nem mutatott arra, hogy szopjon, ezért pénteken hajnalban a szakemberek a mesterséges táplálás mellett döntöttek, azonban szombatra sikerült elérni, hogy a kicsi önállóan kezdjen táplálkozni.

A budapesti kiselefánt nőstény, így - a hím borjakkal ellentétben - nincs akadálya annak, hogy felnőve anyja mellett maradjon.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.