2013. február. 14. 18:57 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 14. 18:56 Itthon

Lejáratta a TEK a fideszeseket az MSZP szerint

A Terrorelhárítási Központ (TEK) saját magát és a parlament rendészeti bizottságának kormánypárti többségét is lejáratta autóbeszerzési tervével - mondta az MSZP frakcióvezető-helyettese.

A hvg.hu a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának hétfői üléséről azt írta, hogy közbeszerzés nélküli vásárlásokat engedélyezett a testület a TEK-nek, így 728 millió forintból 92 nagyteljesítményű autót, egyebek mellett A7-es Audikat vennének.

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Lázár János szerdán azt közölte, a rendvédelmi szempontból fontos eszközök beszerzését jóváhagyta, a gépjárművek beszerzéséhez azonban nem járul hozzá.

"Bár az előterjesztést szemlátomást a bizottság fideszes tagjai sem tartották teljesen meggyőzőnek, a kormány iránti feltétlen lojalitásuk miatt mégis megszavazták azt" - írta a testület ülésén történtekről Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese, a rendészeti bizottság tagja csütörtöki közleményében.

Az ellenzéki politikus szerint azzal, hogy Lázár János leállította az autóbeszerzést, lényegében a rendészeti bizottság fideszes többségének két nappal korábbi döntését tette nevetségessé.

 

 

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.