2013. január. 24. 12:35 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 24. 12:35 Itthon

Feszítővassal támadtak a betörők egy idős nőre

Három fiatal feszítővassal támadt rá egy idős nőre Múcsonyban. Három órán belül elfogták őket, és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat - tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön.

Felfegyverkezve elkövetett rablás kísérlete miatt indítottak eljárást a három fiatalember ellen.

A gyanúsítottak kedden egy múcsonyi épületet próbáltak feltörni, a 81 éves házigazda azonban megzavarta őket. Az egyik fiatalkorú fiú erre feszítővassal támadt az asszonyra, aki azonban el tudott hajolni az ütés elől.

A támadók ezután elmenekültek a helyszínről.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?