Itthon MTI 2013. január. 18. 15:20

Országjárásra indul a zsidólistát követelő jobbikos

Országjárásra indul Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezető-helyettese, hogy előadásokat tartson "a Jobbikot és személyét ért támadásokról, a Jobbik külpolitikájáról, külön összpontosítva a Jobbik erős és igaz Izrael-kritikájára" - közölte az ellenzéki párt pénteken.

A jobbikos képviselő egy tavaly novemberi parlamenti felszólalása során annak felmérését szorgalmazta, hogy hány olyan zsidó származású ember van az Országgyűlésben és a kormányban, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent. 

MTI / Kovács Attila

A pénteki közlemény szerint a felszólalás óta "a Jobbik soha nem látott bel- és külföldi támadásoknak lett kitéve. A bel- és külföldön egyaránt erőtejesen jelen lévő, hatalmas lobbi- és zsarolópotenciált megtestesítő cionizmus minden erejét nyíltan bevette, világméretű lejárató kampányt indított a Jobbik ellen, létrehozva itthon egy pillanat alatt a Fidesz-MSZP-LMP-DK politikai nagykoalíciót annak szinte a teljes médiát lefedő kommunikációs arzenálját is csatasorba állítva". 

A párt álláspontja szerint a lejárató kampány elsődleges célja az volt, hogy "a Jobbikot meghátrálásra kényszerítse, és visszahívja Gyöngyösi Mártont képviselőségéből, valamint a külügyi bizottság alelnöki tisztségéből. A Jobbik a nyomásnak természetesen nem engedett, hanem folytatja azon kampányát, amelynek révén a kettős állampolgársággal rendelkező országgyűlési képviselők és kormánytagok által potenciálisan okozott, nemzeti szuverenitásunkra is kihatással bíró kockázatokra hívja fel a figyelmet".

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.