Feljelent az MSZP a kiskunfélegyházi hangfelvétel miatt
Az MSZP kiskunfélegyházi szervezete feljelentést tesz választási csalás gyanúja miatt, valamint Kapus Krisztián polgármesterrel szemben bizalmatlansági indítványt nyújt be - közölte Garai István Levente MSZP-s országgyűlési és önkormányzati képviselő pénteken a kiskunfélegyházi városháza előtt tartott sajtótájékoztatón.
A nyilvánosságra került felvételek alapján erős gyanú merült fel, hogy a választási törvény megszegésével, láncszavazás alkalmazásával történt a szavazás 2010-ben az önkormányzati választáson - mondta Garai István Levente. Hozzátette: emiatt bizalmatlansági indítványt nyújtanak be Kapus Krisztián polgármesterrel szemben az önkormányzatban, valamint felkérik, hogy mondjon le országgyűlési képviselői mandátumáról is. Törvényes kötelezettségünk is, hogy ha gyanú merül fel a választási törvény megszegésére, akkor a törvényes lépéseket betartva feljelentést tegyünk - fogalmazott a szocialista politikus.
Király József, az MSZP megyei elnöke felszólította a hangfelvételen megnevezett országgyűlési képviselőket, hogy mondjanak le országgyűlési képviselői mandátumukról.
A megyei elnök a szerinte érintett fideszes politikusokat: Kapus Krisztián mellett Bányai Gábort, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat elnökét, országgyűlési képviselőt, Lezsák Sándort, az Országgyűlés alelnökét, valamint Kerényi Jánost, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottját felszólította, hogy mondjanak le képviselői mandátumukról, mert szerinte "olyan eszközökkel jutottak hozzá, mely egy demokráciában megengedhetetlen".
Kiskunfélegyháza polgármestere szerdán az MTI-nek azt mondta: nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért feljelentést tesz a rendőrségen. Hangsúlyozta: a kiskunfélegyházi önkormányzati választással kapcsolatban megjelent hangfelvételben elhangzott állítások valótlanok, ahogy azt a hangfelvételen hallható Ajtai Tibor, a megyei cigány önkormányzat elnöke maga is elismerte. Hozzátette: a hangfelvételt a személye elleni aljas, lejárató támadás céljára készítették, és ezt szintén elismerték.
Kapus Krisztián emlékeztetett arra is, hogy az önkormányzati választás tisztaságát megkérdőjelező jelenségről a választási bizottság sem értesült.
Az Együtt 2014 mozgalom kedden közleményben tudatta, hogy feljelentést tesz a 2010-es kiskunfélegyházi önkormányzati választáson történtek miatt, mert megítélésük szerint egy hangfelvétel a választás rendje elleni bűncselekmény gyanúját veti fel. Azt írták: Ajtai Tibor, a Fidesz Bács-Kiskun megyei választmányának tagja, a megyei cigány önkormányzat elnöke egy felvételen részletesen elmondja, hogyan hajtottak végre - a láncszavazás módszerével - választási csalást a Fidesz-KDNP kiskunfélegyházi polgármesterjelöltje, Kapus Krisztián javára. A felvétel miatt a Jobbik is feljelentést tesz.
A szóban forgó hangfelvétellel kapcsolatban az egyik televízió honlapja közölt cikket kedden. Ebben szerepel az is, hogy időközben a YouTube videomegosztón nyilvánosságra került egy interjú, amelyben Ajtai Tibor elismeri a hangfelvétel létezését, ám azt állítja: többekkel együtt Dósai Bence, a Fidelitas megyei elnöke vette rá arra, hogy működjön közre egy olyan hanganyag összeállításában, amellyel majd Kapus Krisztiánt meg lehet zsarolni, hogy távozzon posztjáról.
Szerinte a hanganyag tartalmának nincs köze a valósághoz, azt "próbából" vették fel a jegyzővel, három alkalommal. Mint mondta, csak később jött rá, hogy a Fidelitas-vezető saját szakállára akarta végrehajtani a puccsot, arról nem tudott sem Lezsák Sándor választókerületi elnök, sem Kerényi János régiós pártigazgató - írta a honlap.
Kapus Krisztián, a Fidesz polgármesterjelöltje a szavazatok 37,9 százalékát kapta a 2010-es önkormányzati választáson. Csaknem ezer szavazattal előzte meg a második legtöbb voksot kapott jelöltet.