2013. január. 18. 09:41 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. január. 18. 11:17 Itthon

Februártól évértékelőkkel készül az ellenzék

Évértékelőt tart Bajnai Gordon volt miniszterelnök, az Együtt 2014 Választói Mozgalom társalapítója is - jelentette be a mozgalom, amely így felsorakozott a Demokratikus Koalíció, valamint az MSZP mellé.

Csütörtökön Debrecenben jelentette be Bajnai Gordon volt miniszterelnök, az Együtt 2014 Választói Mozgalom társalapítója, hogy február 9-én a Millenárison tartanak szezonnyitó nagygyűlést.

Az Együtt 2014 pénteken a Facebook-oldalán közölte, a nagygyűlésen Bajnai Gordon "kormányzás-értékelő beszédet" fog mondani, majd felszólal Juhász Péter, a Milla Egyesület elnöke és Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke is.

Vona Gábor a Facebook-oldalán közölte, január 26-án mond évértékelő beszédet, ám azt nem részletezte, hogy hol.

Korábban a Demokratikus Koalíció közölte, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök február 19-én mond évértékelő beszédet egy Rákóczi úti hotelben, Mesterházy Attila, az MSZP elnöke pedig március 9-én a Budapest Sportarénában tartott MSZP-rendezvényen mondja el évértékelőjét.

Orbán Viktor miniszteelnök még nem közölte, hogy tart-e, és ha igen, akkor mikor évértékelő beszédet. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke a hvg.hu kérdésére sem árult el részleteket, mindössze annyit közölt, hogy Orbán Viktor minden sajtónyilvános eseményéről kellő időben értesítik a szerkesztőségeket.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.