2013. január. 08. 15:10 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 08. 14:59 Itthon

Egyetlen madárgyilkos kábel sincs már a Borsodi Mezőségben

Földkábelekre cserélték a légvezetékeket, illetve beburkolták az eddig szigeteletlen vezetékeket a Borsodi Mezőség és a Hevesi Füves Puszták tájvédelmi körzetek területén, hogy ezzel is védjék a madarakat. A természetvédelmi fejlesztés 410 millió forintba került, a költségeket az Új Széchenyi Terv pályázati támogatásából fedezték.

A fejlesztéssel Borsodi Mezőség lett Magyarország legnagyobb egybefüggő légkábelmentes övezete, illetve a meghagyott oszlopokon fészekrakó helyeket is kialakítottak.

Összesen 15 kilométernyi földkábelt építettek meg a korábbi elektromos szabadvezetékek helyett, illetve ahol más közművezetékek miatt nem volt lehetőség földkábel építésére, burkolt légvezetékre cserélték az eddig nem szigeteltet – közölték a Bükki Nemzeti Parktól.

Ennek köszönhetően a területen élő madárvilág teljes biztonságba került, az elektromos szabadvezetékek földkábellel történő kiváltása után kizárt ugyanis a madarak áramütéses sérülése és az ütközéses pusztulás egyaránt.

A földkábel nemcsak madárvédelmi és esztétikai szempontok miatt előnyösebb a légkábelnél. A légvezetékek folyamatos karbantartást igényelnek ugyanis, ami jelentősen megnöveli az üzemeltetés költségeit. Ezzel szemben földkábel nem igényel gondozást, 30-50 éven keresztül karbantartás nélkül biztonságosan üzemeltethető.

A Borsodi Mezőségben az elmúlt hónapokban végzett munkálatok eredményeként a térségben található tanyák áramellátása is biztonságosabbá vált.

A légkábelek földbe helyezésekor két bronzkori település maradványai kerültek a felszínre. A leletek feldolgozása még tart.

 

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?