2013. január. 02. 11:53 MTI / hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. január. 02. 15:47 Itthon

Tréfás különszám: feljelent az MSZP, magyarázkodik a polgármester

Az MSZP feljelentést tesz az oroszlányi helyi újságban megjelent cikk miatt, amelyben az elmúlt időszakban fagyhalált szenvedett embereken viccelődnek. A város fideszes polgármestere szerint nyilvánvaló, hogy tréfás, szórakoztató különszámról van szó, ugyanakkor elnézést kért azoktól, akiket a cikkel megbántottak.

A városi újság legfrissebb kiadásában az elmúlt időszakban fagyhalált szenvedett embereket gúnyolják ki - írta közleményében Lukács Zoltán, az MSZP Komárom-Esztergom megyei elnöke. Mindezt egy olyan felhívásban, amely alá az MSZP nevét hamisították - tette hozzá.

Az ellenzéki politikus szerint a "helyi Fidesz ezen kívül szórólapokon is mocskolódik". Az MSZP mélyen elítéli ezt az alpári politizálást, és mindkét esetben feljelentést tesz - olvasható a közleményben.

Az MSZP azt sérelmezi, hogy a helyi Fidesz az oroszlányi városi újságban „Szocialista felhívás” címmel egy álközleményt jelentetett meg, amelyben azt a látszatot keltik, mintha a felhívást az MSZP adta volna ki. A felhívásban többek között ez szerepel: „A szénfilléreket inkább a (f)agyhalottaknak kell adni, a bányászoknak meg más munkát! Mi tudjuk, mert nekünk még vannak jó szakképzési elvtársaink! MSZP”. A szocialisták szerint emellett a Fidesz azt a látszatot kelti, mintha az MSZP be akarná záratni az oroszlányi bányát, a fagyhalál elleni javaslat pedig a Vértesi Erőmű működését veszélyezteti, pedig ez nem igaz.

Takács Károly, Oroszlány fideszes polgármestere szerdán azt mondta, ha valaki a kezébe veszi az önkormányzat szilveszteri újságját, a cikkekből rögtön látható, hogy ez egy tréfás, szórakoztató lap, kimondottan az új év apropóján.

Úgy fogalmazott: "kár, hogy az ellenzék nem vette észre, hogy ez nem egy normál szám, s nagyon sajnálom, hogy így reagálnak a róluk szóló anyagra. Mint felelős kiadó állíthatom, senkit sem akartam megbántani, megsérteni, senkinek nem akartam rosszat, s ha valakiben mégis ellenérzéseket váltott volna ki az írás, azoktól elnézést kérek".

Hirdetés
Címkék
hvg360 Farkas Zoltán 2024. december. 04. 09:30

Egy megatárca veszélyei, avagy Matolcsy György diadalai az első Nemzetgazdasági Minisztérium élén

Unortodoxia bármi áron: ez jellemezte a 2010-es évek elején felálló első gazdasági csúcsminisztériumot. Most, hogy a Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium újbóli tervezett összevonásával visszatérhet ez a struktúra a kormányba, felidézzük Matolcsy György miniszteri tevékenységének csúcspontjait a IMF-fel vívott háborútól a magánnyugdíjpénztárak beszántásáig.