Őz repült át egy autó utasterén a 63-ason
Továbbra is életveszélyes az állapota annak a férfinak, akinek autója elé ugrott egy őz pénteken este a 63-as főúton - közölte a teol.hu Tolna megyei híroldal.
Az ütközés következtében – amelynek során a vad átrepült az utastéren – a sofőr elvesztette uralmát járműve felett, és a szemből érkező autónak csapódott - írta a teol.hu.
A férfi felesége szintén súlyosan megsérült, míg a másik autóban a sofőr és a mögötte ülő utas egyaránt nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.