2012. december. 20. 19:44 MTI Utolsó frissítés: 2012. december. 20. 19:43 Itthon

Martonyiék díjat adtak az MTVA és a Hír TV újságíróinak

Átadták a Külügyminisztérium idei nívódíjait csütörtökön Budapesten, elismerést kapott Bolczek Krisztina, az MTVA/MTI diplomáciai tudósítója is. Bába Iván, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára köszöntő beszédében rámutatott: azzal, hogy a média értékeli a Külügyminisztérium munkáját, visszahat a külpolitikára, s ezáltal a diplomaták kollégáivá válnak az újságírók.

Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője az ünnepségen kiemelte: mind az újságíró, mind a diplomata párbeszédet igyekszik folytatni, a megszólítani kívánt közönség és a kommunikáció csatornái gyakran eltérőek, de a cél ugyanaz. "Párhuzamosan, de mindannyian ugyanannak a közjónak az előmozdításán munkálkodunk" - fogalmazott.

Szólt arról is, hogy "külpolitika és diplomácia nélkül a nemzetközi kapcsolatok rendezőereje az önkényes erőszak lenne". Mint mondta, béke alatt nem egyszerűen a háború hiányát, hanem olyan rend érvényesülését érti, "amelyben az egyes nemzetek egyenrangú félként, egymás javára, érdekeiket kölcsönösen szem előtt tartva működnek együtt".  Magyarországon ennek a munkának az irányítója Martonyi János külügyminiszter - tette hozzá.

Megemlítette, hogy 104 külképviselet szolgálja Magyarország külpolitikai érdekképviseletét és érdekérvényesítését. "Ugyanígy támogatja törekvéseinket a külpolitikai sajtó is, előmozdítva, hogy munkánk láthatóvá váljon" - tette hozzá.

Hazai írott sajtó kategóriában Bolczek Krisztina, az MTVA/MTI munkatársa kapta a díjat. Laudációjában Kaleta Gábor elmondta: a publicisztikánál sokkal nehezebb mindig és minden témáról, minden személyes véleménytől mentesen, csak a tényekről és az elhangzottakról írni, tudósítani, ám a hírügynökség "fiatal, de már komoly szakmai tapasztalatokkal rendelkező munkatársának ez hétről hétre sikerül". Pozitívumként említette, hogy a kitüntetett nem vált a külügyi tárca "házi krónikásává, továbbra is objektíven, ha kell, kíméletlenül kérdez".

Hazai elektronikus sajtó kategóriában a Hír Tv Ázsia című műsorának szerkesztősége kapta a kitüntetést. Kaleta Gábor utalt arra, a Külügyminisztériummal együtt ez a szerkesztőség is vallja: "az ázsiai országokkal történő kapcsolatépítés nélkül aligha boldogulhatunk a XXI. században". A szerkesztőség műsoraiból olyan információkhoz juthatnak a nézők erről a kontinensről, amilyenekhez máshol nem - fűzte hozzá.

A Magyarországra akkreditált külföldi tudósító kategóriában Mihájlovits Klára, a vajdasági Magyar Szó budapesti tudósítója vette át a díjat. Méltatásában Kaleta Gábor közölte: a kitüntetett mindennapi munkájával tevékenyen járul hozzá ahhoz, hogy "ne csak délvidéki magyarokról, hanem délvidéki magyarságról beszélhessünk". Kitért arra, a díjazott munkáját a Külügyminisztérium elsősorban a nemzetpolitikai-diplomáciai és a magyar-szerb kétoldalú ügyekkel kapcsolatban ismeri.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.