2012. november. 30. 09:25 Népszabadság Utolsó frissítés: 2012. november. 30. 09:25 Itthon

Gulyás Gábor: nem dönthet politika a művészetről

Nem kerültek szóba politikai szempontok, amikor kinevezték tavaly a Műcsarnok ügyvezető igazgatójának – ezt mondta a Népszabadságnak adott interjúban az intézmény vezetője, aki a héten mondott le posztjáról. Gulyás Gábor szerint a debreceni Modemben végzett munkája alapján hívták Budapestre, ő maga nem is akart jelentkezni a pályázatra, pedig „sokan noszogatták, jobb- és baloldalról is”.

Szőcs Gábor volt államtitkár nem politikai szempontokra, hanem a Modem szellemiségre hivatkozva hívta őt a Műcsarnok vezetőjének – mondta Gulyás Gábor, aki úgy fogalmazott: „abban a bohóckodásban pláne nem vett volna részt, hogy rá írnak ki egy pályázatot”. L. Simon László államtitkárságáról sem érkezett felé semmilyen presszió. Fekete György Makovecz-kiállítására ugyancsak nem kapott fentről megbízást, az ötlet sajátja volt – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy hol hibázhatott, Gulyás Gábor azt válaszolta: „bármely nemzeti intézmény vezetése a kultúrpolitika kompetenciájába tartozik. Most sem történt más: politikai döntés született”.

Az interjúban utalás van a szegedi REÖK-ben kipattant botrányra, illetve arra, hogy leválthatják posztjáról Bátyai Edinát, a Szegedi Szabadtéri Játékok ügyvezetőjét. Gulyás szerint egy Fidesz-hű színészt ültetnek Bátyai Edina helyébe, ha a helyi képviselő-testület megszavazza a leváltását. Az utódnak kudarcos fesztiválvezetői múltja és töredék annyi tapasztalata van, mint Bátyainak – mondta.

A debreceni központnak kinevezett igazgatója van – reagált Gulyás Gábor arra a kérdésre, hogy visszatér-e a debreceni Modembe. Megfogalmazása szerint ottani utódja, Kukla Krisztián szuverén ember, és „szó sem lehet arról, hogy bármilyen módon csatlakozzon az ő adminisztratív úton történő eltávolításához”.

Gulyás Gábor elmondta még, hogy a Ludwig Múzeummal kapcsolatban nem kapott ajánlatot, de ha kapna, rá kiírt, áldemokratikus pályázatba nem menne bele. Más, kisebb intézménytől megkeresték már, de nem állami szférából és nem Magyarországról – tette hozzá konkrétumok említése nélkül.

Gulyás Gábor, a Műcsarnok tavaly kinevezett vezetője hétfőn jelentette be: lemond, mert nem ért egyet azzal, hogy az intézmény működési rendje januártól megváltozik.

A kormány múlt szerdán döntött úgy, hogy a Magyar Művészeti Akadémiának (MMA) adja át a Műcsarnok és a Pesti Vigadó tulajdonjogát 2013. január 1-jén. A Műcsarnokot üzemeltető Műcsarnok Nonprofit Kft. fenntartója továbbra is az Emberi Erőforrások Minisztériuma lesz, annak működésében azonban egyetértési jogot kap az MMA elnöke. 

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?