2012. november. 26. 17:32 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 26. 17:13 Itthon

Így spórol milliókat a Debreceni Egyetem

Befejezték a Debreceni Egyetem két intézményének energetikai korszerűsítését. A zeneművészeti kar valamint a Hajdúböszörmény belvárosában található gyermeknevelési és felnőttképzési kar oktatási épületeinek energetikai felújítása összesen 569,97 millió forintba került, amelyből csaknem 500 milliót adott ez Európai Unió.

Összesen nyolc épületet korszerűsítettek: Debrecenben egyet, Hajdúböszörményben pedig hetet – mondta Gaál István rektorhelyettes.

Több mint 15 ezer négyzetméter külső fal, illetve padlásfödém utólagos hőszigetelését oldották meg, kicseréltek 1054 nyílászárót, napkollektoros rendszert és talajszondás hőszivattyút telepítettek.

A projekt kivitelezésén belül a megújuló energia aránya 29,92 százalék. Az intézmények összes energiafelhasználása a fejlesztésnek köszönhetően éves szinten több mint 50 százalékkal csökken, a radiátorok termosztatikus szelepének cseréjével az épület valamennyi helyiségének fűtése szabályozhatóvá vált.

A beruházásnak köszönhetően az éves üzemeltetési költség csökkenése meghaladja 27,2 millió forintot, az épületek energetikai besorolása pedig a felújítás előtti G-F minősítés helyett elérte a B-A+ minősítést - hangzott el az erről szóló sajtótájékoztatón.

* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség

Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.