2012. november. 20. 13:03 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 20. 12:53 Itthon

Gyámhivatalok: Szabó Máté kért pár dolgot Pintértől

Az alapvető jogok biztosa szerint megyénként jelentős az eltérés a gyámhivatalok munkájában és azok feltételeiben, illetve hiányosak az ezzel kapcsolatos jogszabályi rendelkezések.

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala keddi, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Szabó Máté a belügyminiszterhez, az emberi erőforrások miniszteréhez, illetve a közigazgatási és igazságügyi miniszterhez fordult, törvénymódosításokat, módszertani útmutatók kidolgozását kérve tőlük.

A biztos megállapította: a gyámhivatalokban a munkavégzést nehezíti a hiányzó személyi állomány, a nem megfelelő képzettség, továbbá az ellentmondó jogszabályok. Szabó Máté szerint a rendőrök nemegyszer képesítés nélkül végzik a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatokat, kevés és mégis kihasználatlan a gyermekmeghallgató szoba. Hozzátette: az áldozatsegítők legtöbbször csak a megyeszékhelyeken, kevés ügyintézővel működnek.

A közlés szerint Szabó Máté a belügyminisztertől többek között azt kérte, hogy készítse elő a szükséges jogszabályok olyan módosítását, amely biztosítja a megfelelő számú gyermekmeghallgató szobát. Az emberi erőforrások miniszterének a jogszabályok összhangjának megteremtését, egy módszertani útmutató kidolgozását, a hiányzó személyi feltételek pótlását javasolta, a közigazgatási és igazságügyi miniszternél pedig kezdeményezte, hogy mindenkinek biztosítsák a hozzáférést az igazságügyi szolgálatok áldozatsegítői szolgáltatásaihoz.    

Az ombudsman vizsgálatában mintegy hetven szerv álláspontját kérte az ország valamennyi szociális és gyámhivatalának, megyei rendőr-főkapitányságának és igazságügyi szolgálatának áldozatvédelmi munkájáról.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.