2012. november. 18. 12:55 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 19. 13:39 Itthon

MSZP: az egynlegjavítás a gazdaság rovására megy

Az MSZP szerint a kormány újabb egyenlegjavító lépései a gazdaság teljesítményének rovására mennek.

Mindenkinek ki kell vennie a részét a válságkezelésből, de vannak határok. Addig célszerű ezen terheket működtetni, amíg ez nem megy a gazdasági teljesítmény rovására. Ha nem hiteleznek a bankok, akkor az több kárt okoz, mint amennyi eredményt hoz - mondta Gúr Nándor, az ellenzéki párt alelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

A parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának  elnöke dilettánsnak nevezte a kormány gazdaságpolitikáját. Bírálta az "orbáni szolidaritást", amely csökkentette a munkanélküli segély időtartamát, ám a járulékterheket megtartotta. Mint mondta, a regisztrált munkanélküliek többsége semmilyen ellátást nem kap.

Gúr Nándor szólt a pályakezdők magas, csaknem 30 százalékos munkanélküliségi rátájáról és bírálta, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű térségekben több munkahely szűnik meg a versenyszférában, mint amennyit a közfoglalkoztatás teremt.

Kifogásolta azt is, hogy az elmúlt egy évben 3-4 százalékkal csökkent a bérek reálértéke. Az ellenzéki politikus felszólította a kormányt, hogy ne csináljon több kárt, hanem "készüljön a konstruktív ellenzéki szerepre".

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.