2012. november. 10. 16:53 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 10. 16:49 Itthon

Előzetesben maradnak V. László szórakozóhelyeinek képviselői

Előzetes letartóztatásban marad az a két férfi, akit korábban a V. László érdekeltségébe tartozó debreceni szórakozóhelyek képviselőjeként hallgattak ki gyanúsítottként.

A Fővárosi Törvényszék honlapjára felkerült közlemény szerint a Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdai végzésében a vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen indult büntetőügyben a szökés, elrejtőzés, bűnismétlés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélyére tekintettel meghosszabbította H. Imre Lajos és I. András előzetes letartóztatását. A kényszerintézkedés az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítésekor hozott határozatáig, legfeljebb 2013. február 10-ig tart.

A bíróság végzésében megállapította, a rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén megnehezítenék vagy veszélyeztetnék a bizonyítást, illetve szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követnének el. A bíróság megállapította továbbá azt is, hogy a gyanúsítottak jelenléte az eljárási cselekményeknél csak a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelése folytán biztosítható - fejtették ki. A végzés nem jogerős.

A V. László és társai elleni nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése után kezdődött idén februárban vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettének gyanúja miatt. Május végén fogták el az első gyanúsítottakat. A gyanú szerint V. Lászlónak több budapesti éjszakai szórakozóhelyen üzleti érdekeltsége volt, és azokat irányította. Neki dolgozott egy másik civil gyanúsított, V. István, akinek a feladata az volt, hogy ezek a szórakozóhelyek zavartalanul, nagy forgalommal, illegális rendőri védelem alatt működjenek, valamint a konkurens szórakozóhelyeken - ezek bezárása érdekében - razziákat tartsanak.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság V. László és társai - dr. K. Tamás, H. Lajos, dr. G. Imre és K. Attila - előzetes letartóztatását október elején hosszabbította meg további két hónappal. 

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője október 8-án tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a V. László vállalkozóval kapcsolatos ügyben három újabb embert vont eljárás alá, hallgatott ki gyanúsítottként az ügyészség. Köztük volt az egykori rendőr I. András, valamint H. Imre Lajos, az eljárás akkori adatai alapján mindketten a V. László által irányított bűnszervezet tagjai voltak. A harmadik gyanúsított K. Gyulának, a debreceni rendőrkapitányság közrendvédelmi osztálya vezetőjének őrizetét megszüntették, miután megszűnt az eljárás meghiúsításának lehetősége.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.