2012. október. 15. 06:55 MTI/Magyar Nemzet Utolsó frissítés: 2012. október. 15. 06:59 Itthon

A felvételiket bonyolító cégnél vizsgálódik a rendőrség

Hűtlen kezelés gyanúja miatt vizsgálódik a rendőrség a felvételi eljárást lebonyolító Educatio Kft.-nél - írta hétfői számában a Magyar Nemzet.

A lap közlése szerint a feljelentést a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal tette a társaságot 2008 és 2010 között ért mintegy kétszázmillió forintos vagyoni hátrány miatt, amely - mint írták - a felelőtlen vezetői döntések és a pazarló gazdálkodás következménye volt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlése szerint az ügyben hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoznak ismeretlen tettes ellen. A bűnügyi szervek gazdaságvédelmi főosztályának munkatársai a szeptember 19-i házkutatás során okiratokat is lefoglaltak a cégnél.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.