2012. október. 06. 21:49 MTI Utolsó frissítés: 2012. október. 06. 22:37 Itthon

Elítéli Csepel polgármestere a zsidó férfi bántalmazását

A csepeli polgármester a városrész valamennyi polgára nevében együttérzését fejezte ki, és támogatásáról biztosította a Budapesti Zsidó Hitközség dél-pesti elnökét, akit vallási hovatartozása miatt támadtak meg a főváros XX. kerületében.

Németh Szilárd XXI. kerületi polgármester az MTI-nek szombaton küldött közleményében jelezte, bár a rasszista indíttatású cselekmény a XX. kerületben történt, a csepeliek is a saját bőrünkön érezhették, "mennyire belénk mar a szélsőséges és rosszakaratú emberek előre kitervelt, provokatív támadása", hiszen - mint írta - Kerényi András a Csepeli Lelkészi Kör tagja, Csepelen él, és a csepeli zsidó honfitársak vezetője is. Közölte, a csepeliek nevében mélységesen elítéli a hitközségi elnököt ért durva, aljas és gyáva támadást, és a leghatározottabban elutasítja az ilyen szélsőséges provokációt.

Hozzátette: bíznak abban, hogy az igazságszolgáltatás példásan meg fogja büntetni az elkövetőket. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szombat délelőtt azt közölte az MTI-vel, hogy őrizetbe vették és kezdeményezték az előzetes letartóztatását a hitközségi elnököt megtámadó fiatalembernek, társát pedig tanúként hallgatták ki.

Péntek délután a XX. kerületi Téglagyár téri imaház közelében szidalmazták és bántalmazták Kerényi Andrást, aki azonban a támadókat követve telefonon értesítette a rendőrséget, így rövidesen elfogták a két gyanúsítottat.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.