2012. augusztus. 30. 06:08 MTI/Népszabadság Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 30. 08:47 Itthon

Népszabadság: nem minden fideszes ért egyet a választási regisztrációval

Főképp az előzetes választói feliratkozás bevezetéséről lehet vita a jövő héten a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésén Sárváron; a Fidesz-frakció jó része és a KDNP-frakció nem ellenzi az előzetes feliratkozás intézményét – írja a csütörtöki Népszabadság.

A napilapnak a kormányoldalról megerősítették az Origo azon értesülését, miszerint a közigazgatási minisztérium egyes szakértői szerint lehetnek alkotmányos aggályok az előzetes regisztrációval szemben, bár a szaktárca illetékese ugyanezt tagadta.

Vannak fideszes képviselők, akik ha nem is ellenzik az elképzelést, de nyilvánosan is utaltak már rá, hogy nem feltétlenül hívei az előzetes regisztrációnak. Gulyás Gergely, a párt egyik ismert jogi szakpolitikusa még tavasszal, amikor az első hírek megjelentek, azt mondta egy konferencián, hogy szerinte szükségtelen az előzetes regisztráció, bár tud érvelni mellette is.

Most a napilap munkatársát úgy tájékoztatták, hogy a Fidesz-elnökség nagy része a választói feliratkozás terve mellett áll, de az a véleményük, hogy kellő óvatossággal kell megszövegezni a törvényjavaslatot. A Népszabadság információja szerint Áder János még köztársasági elnökké választása előtt indokoltnak látta a bevezetését, arra hivatkozva, hogy az intézmény a külhoni magyar állampolgárokra és a kisebbségekre is érvényes lesz.

Harrach Péter a lapnak megerősítette, frakciója kész arra, hogy Sárváron támogassa a törvényjavaslatot.

Hirdetés