2012. augusztus. 23. 09:16 MTI Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 23. 09:12 Itthon

Félezer ELTE-s lakhelye van Lázár kezében

Ötszázötven ELTE-kollégista beköltözéséért Lázár János közbenjárását kéri a HÖK.

Az ELTE hallgatói önkormányzatai arra kérik Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, csütörtök délelőtt intézkedjen, hogy az ELTE Kőrösi Csoma Sándor Kollégium kollégistái szeptember 5-én beköltözhessenek a felújított diákszállásra. Ellenkező esetben az ELTE kollégistái demonstrálni fognak - közölte az ELTE Hallgatói Önkormányzat (HÖK) csütörtökön az MTI-vel.

Mint közleményükben írták, a kormányzat által elrendelt, felsőoktatást is érintő közbeszerzési stop mintegy ötszáz ELTE-hallgató tanévkezdését veszélyezteti, ugyanis a Kőrösi kollégium B és C épületének bútorbeszerzését is érinti a korlátozás. Az ELTE 550 hallgató számára szeretne bútort beszerezni a nemrégiben átadott új kollégiumi szárnyába - tették hozzá.

Megjegyezték, bár az egyetem hónapokkal ezelőtt igényelte a kormányzati szintű külön engedélyt, mindezidáig nem kapta azt meg, ezért előfordulhat, hogy - bár a szükséges források rendelkezésre állnak - nem tudják beszerezni a bútorokat, így fennáll a lehetősége, hogy több mint félezer hallgató nem költözhet be a kollégiumba szeptemberben.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?