Pintér személyesen is beszámolna a DK-nak
A belügyminiszter akár személyes találkozón is felvilágosítást ad a rendőrségen történt átszervezésekről - közölte a tárca Vadai Ágnes országgyűlési képviselőnek, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagjának kérdésére reagálva pénteken.
Az ellenzéki politikus két nappal ezelőtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormánynak részletes magyarázattal kell szolgálnia a rendőrség átszervezésére és a bejelentett vezetőváltásokra.
A DK írásban feltett kérdésére a miniszterelnöktől arra vár választ, hogy az országos rendőrfőkapitányt és a belügyminisztert is meneszti-e, míg Pintér Sándor belügyminisztertől arra kér szintén írásbeli választ, hogy mi indokolta számos rendőri vezető - köztük több megyei főkapitány - leváltását. Tájékoztatást várnak továbbá azokról a rendőrségi korrupciós ügyekről, amelyekről az utóbbi hetekben hírek jelentek meg.
A Belügyminisztérium (BM) sajtóosztálya a Vadai Ágnes által megfogalmazottakra reagálva az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: "a képviselő asszony nyilatkozatai előtt a Belügyminisztériumnál nem tájékozódott a rendőrség átszervezéséről, a tárca közleményeit, tájékoztatóit nyilvánvalóan nem ismeri".
Hozzátette, "a belügyminiszter a képviselő asszony megkeresése esetén – amennyiben a megjelent közleményeket és tájékoztatásokat nem tartja elegendőnek – akár személyes találkozón is tájékoztatja az átszervezésről".
Papp Károly, a rendőrség átszervezéséért felelős miniszteri biztos kedden számos rendőri vezető felmentését, illetve kinevezését jelentette be, hozzátette azonban, hogy az átszervezés során senkit sem bocsátottak el.
A miniszteri biztos, aki szeptember elsejétől országos rendőrfőkapitány-helyettesként folytatja munkáját, azt közölte, hogy a személyi változások a rendőrség korábban bejelentett átszervezésének a részét képezik, így döntő többségükben nincsenek összefüggésben a nemrég kirobbant rendőrségi korrupciós botránnyal.