2012. augusztus. 17. 06:30 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 17. 08:04 Itthon

Átveréssel telepített ki Jászberény egy cigány családot

Az önkormányzat közreműködésével telepítettek ki egy cigány családot Jászberényből a várostól néhány kilométerrel arrébb lévő Tarnaörsre, azt a látszatot keltve, mintha az érintett család önszántából vásárolt volna meg egy ingatlant a faluban – derül ki a hvg.hu birtokába került dokumentumokból. A kitelepítettek – köztük kilenc kisgyermek – mindössze egy napig maradhattak az amúgy lakhatatlan tarnaörsi házban.

„Azt mondták nekünk, hogy pakoljuk ki a házból az ingóságokat, mert innen el kell mennünk, de szereztek egy nagyon jó nyolcszobás ingatlant Jászberénytől nem messze, és ezzel az ingatlannal nagyon jól fogunk járni. Én ezt az ingatlant előtte nem láttam, nem tudtam, hogy milyen, állapotát nem ismertem. Ezt követően délután elvittek, elmentünk egy ügyvédhez, ott aláírtam valamilyen szerződést. Kérdésre elmondom, hogy én írni-olvasni nem tudok, csak a nevemet tudom leírni” – a hvg.hu birtokába került jegyzőkönyv szerint ezt mondta el Ürmös Csaba Tarnaörs önkormányzatának irodájában augusztus 8-án, egy nappal az után, hogy a jászberényi önkormányzat közreműködésével őt és családját a várostól néhány kilométerre fekvő faluba költöztették át.

Ürmösék nem sokáig maradhattak Tarnaörsön, elmondásuk szerint a falu körjegyzője másnap jelezte nekik: a gyermekek – gyermekvédelmi okokból – intézetbe kerülhetnek, mert a ház, amelybe vitték őket, lakhatatlan, statikailag életveszélyes és nem alkalmas arra, hogy kilenc kiskorú éljen benne. Ürmösék ekkor döntöttek úgy, hogy elköltöznek Jászberény egyik külterületén élő rokonaikhoz – jelenleg is ott tartózkodnak.

A jegyzőkönyv tanúsága szerint a jászberényi önkormányzat az ötvenes éveket idéző módszerekkel költöztette ki Ürmöséket abból a jászberényi, Munkás utcai bérlakásból, amelyben addig éltek. Augusztus 7-én reggel a polgármesteri kabinet titkára egy „nagydarab, szemüveges és egy harmadik férfi” társaságában megjelent a bérlakás előtt és közölte a családdal, hogy költözni fognak. Ürmössel és feleségével aláírattak egy megállapodást, miszerint a Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető Zrt.-vel érvényben lévő bérleti szerződésüket „közös megegyezéssel” felmondják, s a cég 2,3 millió forint „pénzbeli térítést” fizet ki nekik. Igaz, ebből a megállapodás szerint levonták a több mint 400 ezer forintos lakbér- és vízdíjtartozást.

A fennmaradó összeget a megállapodás szerint akkor kapta volna meg a család, ha a bérlakásból kiköltöznek és ezt igazolni tudják. Utóbbi nem nehéz, hiszen azon nyomban elköltöztették őket, s még aznap ledózerolták az ingatlant. A családfőt – ahogy azt a jegyzőkönyvben is elmondta – elvitték egy ügyvédhez, ahol az általa korábban sosem látott új, tarnaörsi ház megvételét rögzítő adásvételi szerződést íratták vele alá. A birtokunkban lévő szerződés szerint a vevő, azaz Ürmös Csaba megtekintette és megismerte a megvásárolt ingatlant (azt a házat, amit sem akkor, sem korábban nem látott), s ugyancsak a szerződés rögzítette, hogy az 1,4 millió forintos vételárat ő és az eladó kölcsönösen alkudta ki. „Ürmös Csaba beszámítási képessége nem volt korlátozva, ügyletképes volt” – mondta a hvg.hu megkeresésére az adásvételi szerződést szerkesztő dr. Knorr János ügyvéd.

Ürmös Csaba azonban a pénzből csak százezer forintot látott. A vételárat ügyvédi letétből kapta meg az eladó, a néhány százezer forintos különbözet sorsáról pedig semmit nem lehet tudni. „Nekem annyit mondtak, hogy 2,5 millió forint jár azért, hogy kiköltözzek a Munkás utcából, abból vonták le a 400 000 forint bérleti elmaradást, a többin vették a házat, meg azt mondták, hogy meg is csinálják, fölújítják. Én 100 000 forintot kaptam. Délután minket autóval szállítottak ki Tarnaörsre, a József Attila úti házhoz, ezt én akkor láttam először. A szállítást is ez az Attila (a polgármesteri hivatal munkatársa – a szerk.) intézte. Amikor megláttam az ingatlant, csalódott voltam, nem erre számítottam, legszívesebben visszamennék Jászberénybe” – a tarnaörsi hivatalban felvett jegyzőkönyv szerint ezt mondta a falu jegyzőjének Ürmös az adásvétel másnapján, s ugyanezt erősítette meg akkor is, amikor a jelenlegi tartózkodási helyén a hvg.hu újságírója felkereste.

Ürmösék kiköltöztetésének körülményei azért is figyelemre méltóak, mert Jászberény fideszes polgármestere, Szabó Tamás egy interneten is elérhető nyilatkozata szerint korábban megtiltotta, hogy az önkormányzat segédkezzen a Munkás utcában élőknek ingatlant vásárolni. A kiköltöztetés után pedig úgy nyilatkozott, hogy a bérlakásban korábban élő családok közül kettő élt azzal a lehetőséggel, hogy a nekik járó összegből másik lakóházat vásároljon. Az egyik család Tarnaörsön, a másik Jászfelsőszentgyörgy külterületén vett házat magának – mondta akkor Szabó Tamás.

Az ügyben próbáltuk megszólaltatni Szabó Tamást, eddig sikertelenül. Tarnaörs jegyzője, Bugyi Csaba ugyanakkor nyilatkozott lapunknak, s elismerte, hogy minden úgy történt, ahogy az a birtokunkba került jegyzőkönyvben áll. Mint mondta, az illetékes építésügyi hatóság megvizsgálta a tarnaörsi ingatlant, s bár még szakvélemény nem született, előzetesen elmondták a szakemberek, hogy a ház baleset- és életveszélyes, ezért valószínűleg bontani kell. Erről pedig majd értesítik Ürmös Csabát, az új tulajdonost, akinek az adásvételi szerződés értelmében még egy 50-60 ezer forintra rúgó illetéket is meg kell fizetnie.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.