2012. július. 27. 07:23 MTI Utolsó frissítés: 2012. július. 27. 14:53 Itthon

Egyre több és drágább bicikliket lopnak el

Tavaly az ellopott kerékpárok száma 14 százalékkal, míg azok értéke 20 százalékkal emelkedett az ORFK adatai szerint - e károk mérsékelhetők biztosítással, az AEGONdirekt.hu – az AEGON Magyarország cégcsoport direktbiztosítási szolgáltatásokat kínáló vállalata - a magyarországi társaságok közül elsőként lépett piacra ilyen termékkel.

Amíg 2010-ben 9181 kerékpárt loptak el az országban, addig tavaly már 10 508 volt a számuk. Az okozott kár 2010-ben 450 millió, a múlt évben pedig 540 millió forint volt. Idén az első fél évben 4.470 darab volt az ellopott tekerős járművek száma, a kár pedig 203 millió forintot tett ki, de ennek a bűncselekménynek ősszel van igazán szezonja.

Az Aegon közölte, hogy a néhány ezer forinttól induló biztosítási díjat aszerint növeli, hogy milyen értékű a kerékpár. Önrészt nem alkalmaz, viszont limitálja a térítést.

A biztosításban nem szerepel a kerékpáros felelősségbiztosítása - ilyen legfeljebb a lakásbiztosítások részeként fordulhat elő - pedig a kerékpárosok nem kevés balesetet okoznak évente.

A KSH kimutatása szerint - 10 évre visszamenőleg - évi 1700-2000 baleset okozói a kerékpárosok. Összehasonlításképpen: a motorkerékpárosok negyed annyi, a személygépkocsik pedig ötször annyi balesetet okoznak, mint a kerékpárosok. A kerékpárosok okozta balesetek száma nagyjából megegyezik a teherjárművek által okozottakkal.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.