Itthon MTI 2012. június. 21. 15:33

Hőség: akár egy vízfröccs is sokkot okozhat a tűző napon

A vízi balesetekre hívta fel a figyelmet a hőség miatt csütörtökön az Országos Rendőr-főkapitányság. Évente körülbelül kétszázan fulladnak bele itthon tavakba, folyókba.

A kánikulában egyre gyakrabban fürödnek az emberek tiltott helyeken, ezért arra figyelmeztet mindenkit a rendőrség, hogy az új rendelkezések szerint tiltott helyen fürdőzésért ötezertől ötvenezer forintig terjedő helyszíni bírság szabható ki – emlékeztetett Makula György, az ORFK szóvivője.

Barnácz István, a Dunai Vízirendészeti Kapitányság vezetője elmondta: a Duna fővárosi szakaszán egyetlen kijelölt fürdőhely sincs, így aki megmártózik a vízben, az nemcsak szabálysértést követ el, hanem az életét is veszélyezteti.

Az alezredes azt is mondta: kánikula idején a vízparton lévő rosszullétek miatt megerősített járőrszolgálatot kell tartaniuk. A vízi rendőrök azt tanácsolják, hogy azok, akik szív- és érrendszeri betegségben szenvednek, vagy gyógyszert szednek, kerüljék a tűző napot, a vízparton is az árnyékos helyre húzódjanak, mert a parton és a vízben egyaránt felléphet oxigénhiány, ami könnyen tragédiához vezethet.

MTI / Varga György

Ha valaki - például a sportok kedvelői közül - a tűző napon van és felhevült testét akár csak egy vízfröccs éri, könnyen izomgörcsöt, sokkot kaphat, és a folyadékhiányból fellépő rosszullét is vízbefulladásos balesethez vezethet.

Az alezredes kiemelte: tilos fürdeni hajóútban, kikötők, hajóállomások, vízi sporteszköz közlekedésére szolgáló pályák területén, valamint éjszaka és korlátozott látási viszonyok között. Az úszóeszközök (vízibicikli, gumimatrac és más felfújható eszköz) használata szintén fürdésnek minősül.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy január elsejével a hajózási szabályok is változtak, így Szentendrénél a motoros vízi eszközök, például a jet-ski használatát megtiltották, a csónakokban, kishajókon a 14 éven aluliak és az úszni nem tudók számára kötelező a mentőmellény használata.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?