Ma mindenki elmondja véleményét az Orbán-kormányról
A második Orbán-kormány utóbbi két évéről tart ma vitanapot az Országgyűlés.
A képviselők a 13 órakor kezdődő ülésen először arról a kormányzati törvényjavaslatról határoznak, amely alapvetően a Miniszterelnökség szerkezetének átalakításáról szól, de ez az indítvány teremti meg annak lehetőségét is, hogy kormányrendeletben a miniszterelnök is kijelölhető legyen központi hivatal irányítására.
Ezt követően az Orbán-kormány elmúlt két évéről tartanak politikai vitát Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője kezdeményezésére. A vitát Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter nyithatja meg, aki – az Országgyűlés honlapján elérhető napirend alapján – negyven percben ismertetheti a kabinet munkáját. A kormányoldal és az ellenzék összesen 130-130 percben mondhatja el véleményét erről, amire Navracsics Tibor időkeret nélkül reagálhat viszontválaszában.
A politikai vitanap megtartásához 78 aláírást, az összes képviselő ötödének támogatását kellett összegyűjteni, amit a szocialisták jobbikos és LMP-s politikusok segítségével tettek meg. Az ülésnap a kormányzati képviselők által kezdeményezett, víziközmű-szolgáltatással összefüggő törvénymódosítások általános vitájával ér véget. A parlament a következő héttől rendkívüli nyári ülésszakába kezd.