Méltányolandónak tartja a miniszterelnök szóvivője azt a kérést, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben a pártok a befizetett tagdíjakból és adományokból tartsák fenn magukat két éven át.
Szijjártó Péter ezt pénteken mondta újságíróknak, miután Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök arra kérte a Fidesz országos választmányát: fontolja meg és alakítsa ki az álláspontját arról a javaslatról, amely szerint két évre, 2013-ra és 2014-re felfüggesztenék a pártok közpénzből, költségvetési forrásból folyósított állami támogatását.
A szóvivő szerint hamisan állítják be a helyzetet azok, akik azt mondják, hogy a pártok kizárólag állami, költségvetési pénzből gazdálkodnak.
A kormánypártok szerint egyébként a nehéz gazdasági helyzet indokolhatja, hogy a pártok ne kapjanak átmenetileg állami támogatást. Az ellenzék szerint Orbán vagy blöfföl, vagy ha komolyan gondolja javaslatát, akkor "kimondta, hogy szövetkezik az oligarchákkal".