2012. április. 11. 16:47 MTI Utolsó frissítés: 2012. április. 11. 16:39 Itthon

A nyár közepén kezdődhet a medinai radartorony építése

Befejeződött a Medinára tervezett NATO-radartorony építési engedélyezési eljárása, a Honvédelmi Minisztérium (HM) jelenleg a kivitelezés közbeszerzési eljárását készíti elő - közölte a tárca szerdán az MTI-vel.

A közbeszerzési eljárás függvényében a tervek szerint a nyár közepén kezdődhet a radartorony építése - írta az MTI-nek küldött tájékoztatójában a HM sajtóirodája. Eszerint a radartorony építésének pontos költségvetése a közbeszerzési eljárást követően határozható meg. A költségbecslés alapján a beruházás 1-1,2 milliárd forintba kerül majd, ebből a radartorony építése mintegy 0,9-1 milliárd forintot tesz ki.

"A beruházás fedezete a tárca költségvetésében rendelkezésre áll, ugyanakkor esély van arra, hogy a NATO megfinanszírozza. A NATO-finanszírozásról szóló döntés április végéig megszületik" - írta a minisztérium sajtóirodája.

A HM 2011. márciusban jelentette be, hogy a korábban a Zengőre, majd a Tubesre tervezett radart a Tolna megyei Medinán építik meg; a medinai lokátorállomáson 1987-ben üzembe helyezett, szovjet technológiával működő radart várhatóan 2013 végén váltja fel a háromdimenziós radarrendszer.

A HM korábbi tájékoztatása szerint a 28 méter magasra tervezett toronyra az év végén helyezik el az antennarendszert védő kupolát, a radart a tesztelés után, 2013. szeptemberben állíthatják hadrendbe. A medinai radar a magyarországi 3D-s berendezésekhez hasonlóan az olasz Selex Sistemi Integrati gyártmánya lesz, a rendszert alkotó másik két lokátor már terv szerint elkészült és működik Bánkúton, illetve Békéscsabán.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.