2012. április. 04. 05:43 MTI Utolsó frissítés: 2012. április. 04. 05:41 Itthon

Kell a hely a Kúriának, átköltöztetnék a Politikatörténeti Intézetet

A kormány új ingatlant adna a Politikatörténeti Intézetnek (PTI); Gál András Levente kormánybiztos azért kezdeményezte az elköltöztetését, mert az Igazságügyi Palota a tervek szerint újra a Kúria otthona lesz - írta szerdai számában a Magyar Hírlap és a Magyar Nemzet.

A Magyar Hírlap szerint az MSZMP Párttörténeti Intézetének utódja a rendszerváltozás óta is háborítatlanul használhatta az egykori Igazságügyi Palotában lévő helyiségeit, viszont a használati jogról annak értékével megegyező ellenértékért hajlandók lemondani.

A kormány álláspontja szerint a PTI ingatlanhasználati joga semmis szerződésen alapul. A kormánybiztos Földes Györgynek, a PTI igazgatójának írt levelében úgy vélekedett, a rendszerváltás idején nemcsak a földtörvényt sértette meg az MSZP, amikor a PTI javára használati jogot jegyeztetett be az ingatlanra, hanem az akkori kormánnyal kötött megállapodást is.

Gál András Levente az elhúzódó pert megelőzendő a kutatói létszám, az irattár és a könyvtár elhelyezésére egy 1000 és 1500 négyzetméter közötti nagyságú épületet tart alkalmasnak az intézet számára. Emellett megtérítené az igazolható értéknövelő beruházásokat is a PTI-nek. A kormánybiztos április 15-ig várja erre az ajánlatára Földesék válaszát.

A Magyar Nemzetnek Gál András Levente arról is beszélt, hogy szükségesnek látják annak áttekintését is, levéltári szempontból mennyiben fogadható el, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt Párttörténeti Intézetének jogutódja kezelje a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Parasztpárt iratait is.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.