2012. március. 30. 15:51 MTI Utolsó frissítés: 2012. március. 30. 16:04 Itthon

Sólyom is lehetne Schmitt utódja Mesterházy szerint

Az MSZP azt kezdeményezi, hogy a köztársasági elnöki tisztség méltóságának és tekintélyének helyreállítása érdekében az összes demokratikus parlamenti párt közösen állítson jelöltet Schmitt Pál lemondása esetén - jelentette ki pénteken Budapesten Mesterházy Attila, az ellenzéki párt elnöke és frakcióvezetője, aki szerint Sólyom László korábbi államfő alkalmas jelölt lehet.

Az MSZP felszólítja a Fideszt, hogy hétfőn kezdjen egyeztetéseket egy közös jelölt személyéről a demokratikus parlamenti pártok képviselőivel.

Mesterházy Attila szerint "a Schmitt-ügy miatt olyan mély morális válság állt elő", hogy azt csak akkor lehet megoldani, ha az új köztársasági elnökben "minden magyar ember hinni tud, függetlenül attól, hogy baloldali vagy jobboldali beállítottságú". Kérdésre válaszolva Mesterházy Attila elmondta: ő személy szerint Sólyom László volt államfőt ilyen személynek tartja és "rá már egyszer a Fidesz is szavazott".

A pártelnök szerint az egész ország egy mondatot vár Schmitt Páltól: "a mai nappal lemondok köztársasági elnöki tisztségemről". Az MSZP-s politikus szerint ha a péntek esti közszolgálati televíziós interjúban az államfő nem a lemondását jelenti be, akkor az MSZP elvárja Orbán Viktortól, hogy hétfőn kezdeményezze Schmitt Pál leváltását.

Hozzátette, a miniszterelnök "helyezte" államfői pozícióba Schmitt Pált, ezért a kormányfő felelőssége, hogy "megszabadítsa az egész nemzetet ettől a személytől".

A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) tájékoztatása szerint Schmitt Pál péntek este az m1-nek exluzív interjút ad. Az államfő először nyilatkozik az után, hogy a Semmelweis Egyetem szenátusa csütörtök este megfosztotta 1992-ben szerzett kisdoktori címétől, miután kiderült, kisdoktori dolgozata nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul, az egyetemi doktorátus megszerzésének feltételei közül a tudományos munka módszereinek alkalmazásával készített értekezés szakmai-etikai kritériumainak nem felelt meg.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2024. december. 03. 16:03

Orbán Balázs a HVG-nek: Tiszta a lelkiismeretem

„Ha velem ezt próbálták páran csinálni, egy radikális kisebbség, akkor vajon mit csinálnak azokkal az emberekkel, akik nem képesek megvédeni magukat?” – reagált a doktoriját ért kritikákra a miniszterelnök politikai igazgatója. Orbán Balázs politikai alapú diszkriminációt emlegetett, és a HVG-nek kijelentette: tiszta lelkiismerete. Választ adott arra is, hogyan készülhetett a doktorija tézisfüzete a kollégája gépén.