Itthon MTI 2012. március. 13. 06:53

Ország-előrejelzés és miniszteri programok készülnek majd

Rendeletet alkotott a kabinet a kormányzati stratégiai irányításról: a jogszabály a stratégiai tervdokumentumokra, köztük az úgynevezett ország-előrejelzésre és a miniszteri programokra vonatkozó követelményeket határozza meg.

Az Orbán Viktor miniszterelnök jegyezte, március 31-től hatályos - a Magyar Közlönyben megjelent - kormányrendelet különbséget tesz a kötelezően előkészítendő stratégiai tervdokumentumok - így az ország-előrejelzés, a nemzeti középtávú stratégia, a miniszteri program és az intézményi munkaterv - és a nem kötelezőek között. Utóbbiak közé sorolják a hosszú távú koncepciót, az úgynevezett fehér könyvet, a szakpolitikai stratégiát és programot, az intézményi stratégiát és a vitaindítónak szánt zöld könyvet.

Az ország-előrejelzést - mint azt a rendelet kifejti - egy tudományos és szakmai szempontból elismert emberekből álló bizottság dolgozza majd ki. A testület összetételét a gazdaságpolitikáért felelős miniszter határozhatja meg. Az előrejelzés egy olyan hosszú távú stratégiai tervdokumentum, amely tartalmazza például "a tervezett időtávon belül a Magyarországot érintő külső hatások és kockázatok, valamint a belső kihívások és fejlődési lehetőségek előrejelzését és azonosítását", továbbá az átfogó fejlődési irányvonalak, trendek és lehetséges jövőbeni forgatókönyvek elemzését.

Az ország-előrejelzés előkészítéséről kormánydöntést kell hozni, amelyet első alkalommal - csakúgy, mint a nemzeti középtávú stratégiát, amelyet szintén a kabinet hagy jóvá - 2013. december 31-ig kell elfogadni. Az ország-előrejelzés közbenső értékelését a nyilvánosságra hozatalától számítva négyévente kell elvégezni.

MTI / Vajda János

A miniszteri programokat első alkalommal 2014 végéig kell elfogadni - szól a rendelet. Ezek a programok a tárcák által megvalósítandó középtávú feladatokat határozzák majd meg, és a miniszterelnök megbízatásának idejére szólnak. Az újonnan megválasztott Országgyűlés megalakulása után felálló kormány esetében a miniszteri programot a kabinet megalakulását követő 210 napon belül kell elfogadni. Egyéb esetben az újonnan kinevezett tárcavezető az elfogadott miniszteri program módosítását vagy új program elfogadását a hivatalba lépését követő 60 napon belül kezdeményezheti.

A leghamarabb intézményi munkatervet kell majd elfogadniuk az érintett szervezeteknek, mégpedig első alkalommal már az idei év végéig. A rendeletben foglaltakat nem kell alkalmazni azokra a már elfogadott kormányzati stratégiákra, amelyek megvalósítása, nyomon követése, értékelése folyamatban volt az új jogszabály hatálybalépésekor.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.