2012. február. 27. 20:40 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. február. 27. 21:17 Itthon

Szexbotrány Mohácson: órán maszturbáltak a diákok?

Nyilvános önkielégítést végzett néhány diák egy mohácsi általános iskolában egy szülő szerint, bár az iskola és az osztályfőnök tagadja, hogy ez történt volna. Az önkormányzat vizsgálatot indított.

Egy mohácsi általános iskolában néhány fiú több alkalommal is nyilvánosan önkielégítést végzett a tanórán - állítja egy szülő a Baranya megyei online lap, a Bama.hu szerint. A szülő azt mesélte, hogy hetedikes lánya egy mohácsi általános iskolában tanul, aki nemrég elmondta neki, hogy az osztályában néhány fiú több alkalommal is nyilvánosan önkielégítést végzett a tanórán, illetve a szünetben. A szülő szerint az iskola igyekezett a falai közt tartani a dolgot.

Az iskola igazgatóhelyettese, egyben a hetedikesek osztályfőnöke a Dunántúli Naplónak azt mondta, szó sincs arról, amit a szülő állít, és bár valóban volt probléma néhány hetedikes fiúval, de nem az, és nem úgy történt, ahogyan a panaszt tevő szülő azt elmondta. Állítása szerint a fiúk önkielégítést imitáltak az órákon, ennél több nem történt, de emiatt be is hívták az érintett szülőket, valamint leültek a diákokkal is, és tisztázták a helyzetet. Határozottan cáfolta, hogy megpróbálták volna eltussolni az ügyet.

A Dunántúli Naplónak egy, az osztályba járó lány azonban azt mesélte, hogy valóban végeztek nyilvánosan önkielégítést a hetedikes fiúk, a lap pedig úgy tudja, hogy az önkormányzat korábban nem tudott az esetről, de most vizsgálatot rendelt el az ügyben.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.