Tüntettek a BKV szakszervezeti szövetségei Budapesten, a Blaha Lujza téren gyűltek össze a demonstrálók, innen a Főpolgármesteri Hivatalhoz mentek, majd a Parlament előtt is tüntettek. Petíciójukat Tarlós István főpolgármester helyett Vitézy Dávidnak, a BKK vezérigazgatójának adták át és Orbán Viktor kormányfőnek is adtak egyet, melyet a Miniszterelnökség képviselője vett át.
A demonstrálók három helyszínen kezdték a gyülekezést: a Keleti és a Nyugati pályaudvarnál, valamint a Boráros téren. Tudósítónk szerint mindhárom helyszínen pár százan gyűltek össze, majd egy időben elindultak kora délután és háromnegyed háromra a Blaha Lujza térre érkeztek.
Miután mindenki egybegyűlt, a Városház utcába mentek a Főpolgármesteri Hivatal elé, hogy ott Tarlós István főpolgármesternek címzett petíciót adjanak át. Tarlós István helyett azonban Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója vette át a dokumentumot hangos fújjolások közepette. Vitézy egy BKV-s, "utazóközönség" feliratú labdát is kapott.
Meglesz a bérkompenzáció
Több szakszervezeti vezető is arra kérte Vitézy Dávidot, vegyék komolyan a petícióban foglaltakat. Egyikük úgy fogalmazott: "nincs sok időnk, elindult egy olyan vonat, amit most még le lehet fékezni, de ha nagyon begyorsul, akkor ezen a vonaton már nem lesz fék". Kijelentették: a bérek csökkentéséből nem lehet a cég finanszírozási helyzetét megoldani.
Vitézy Dávid válaszában azt hangoztatta: tömegközlekedés nélkül Budapest nem működik, a tömegközlekedés viszont akkor nem működik, ha egyrészt nincs megfelelő finanszírozása – hiszen jegybevételekből sehol nem tartja fenn magát a világon egy ilyen szolgáltatás -, és dolgozók nélkül sem működik, akik a hátukon viszik a céget. A BKK vezérigazgatója arról is beszámolt: a dolgozók március elején megkapják a bérkompenzációt, pénteken pedig folytatódnak a kollektív szerződésről szóló tárgyalások.
A Kossuth téren fociztak
A Főpolgármesteri Hivatal elől négy óra körül indultak el a demonstrálók a Kossuth térre, ahol átadták petíciójukat a Miniszterelnökség képviselőjének. Schumacher Ferenc, a Közlekedési Érdekvédelmi Körök (KEKSZ) elnöke, Nemes Gábor, a KEKSZ alelnöke és Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnöke Török Kristófnak, a Miniszterelnökség közkapcsolati munkatársának adta át a petíciót.
Nemes Gábor az átadáskor azt mondta, szeretnék, ha lehetőséget biztosítanának egy személyes megbeszélésre annak érdekében, hogy bemutassák a szakszervezetek nézőpontját, a munkavállalók problémáját. A demonstrálók nevében a szakszervezeti vezető a petícióval együtt egy "utazóközönség, munkavállalók" feliratú labdát is átadott, a kormány és a főváros közötti tárgyalásokra utalva. A petíció átvételekor Török Kristóf kijelentette, hogy a kormány továbbra is nyitott a tárgyalásokra, mindenkinek a véleményét meg szeretnék ismerni.
Ezzel párhuzamosan a Kossuth téren a demonstrálók jelképes futballmérkőzést játszottak; a két csapat "kormány", illetve "főváros" feliratú mezben lépett "pályára", a labda szimbolizálta a BKV-t és az utazóközönséget. A tüntetők innen a Bécsi utca - Szabadság tér - Nádor utca útvonalon vonultak a Kossuth térre. A demonstráció jelentős rendőri biztosítás mellett zajlott, de rendőri intézkedés nem történt.
Követelések
A hvg.hu birtokába került petícióban a BKV szakszervezeti szövetségei azt követelik, hogy a kormány és a főváros hozzon a közlekedési társaság finanszírozásáról érdemi döntést annak érdekében, hogy a BKV Zrt. munkavállalói balesetmentesen szállíthassanak továbbra is évi 1,3 milliárd utast. Követelik továbbá, hogy a kormány és a főváros használja fel a 12 000 munkavállaló több évtizedes szakmai tapasztalatát és vonják be a munkavállalók javaslatait az érdemi tárgyalásokba.
"Követeljük, hogy a kormány és a főváros teljesítse - illetve szerezzen érvényt - a nagy nyilvánosság előtt tett ígéreteinek a BKV Zrt. munkavállalói tekintetében, miszerint nettó jövedelmük nem csökkenhet, és nem turkálnak a zsebükben" - olvasható a petícióban.
A petíció emlékeztet, hogy a kollektív szerződést felmondta a munkáltató a főváros utasítására, ezért annak márciusban lejár a hatálya. "Folynak ugyan tárgyalások egy új kollektív szerződés megkötésére, de nem is titok, kompromisszumok alatt olyan 'megállapodások' megkötését tartják Önök (Tarlós István főpolgármesterék - a szerk.) elfogadhatónak, melyek következménye a munkavállalók jövedelmének drasztikus csökkentése. Ha ez márciusban bekövetkezik, akkor a munkavállalók nagy része egyik napról a másikra nettó 20-30 százalékos jövedelemcsökkentést fog elszenvedni" - írják a petícióban.
Egészség, sportolás, BKV Előre SC
Azt is követelik, hogy a "nemzetgazdaság teljesítőképességének fenntartása, a napi politikai érdekeken túlmutató, hosszú távon gazdaságos működőképesség érdekében a közösségi közlekedés rövid, közép- és hosszú távú programjának elkészítése a legjobb európai példák és EU-rendelkezések figyelembe vételével valósuljon meg".
A BKV Zrt. dolgozói számára továbbra is legyen biztosított az egészséges munkakörülmények mellett a sportolás lehetősége és a BKV Előre SC nagy múltú egyesület további működésése - zárul a petíció.
Legutóbb február 7-én demonstráltak a szakszervezetek a BKV Akácfa utcai székháza előtt a cég anyagi helyzete, valamint a munkavállalók bérének csökkentése miatt. Nemes Gábor akkor azt mondta, ha nem folytatódnak megfelelő ütemben az új kollektív szerződés tárgyalásai, újabb demonstrációt tartanak, legvégső esetben pedig sztrájkolni is készek.