Itthon hvg.hu 2012. február. 10. 17:32

Neonáci rendezvények hétvégéje jön

Szombaton, a "Becsület Napján" és vasárnap neonáci csoportok és szélsőjobboldali szervezetek tartanak több rendezvényt a fővárosban. A rendőrség a hvg.hu-val közölte, felkészült a megemlékezések helyszíneinek biztosítására.

A "Becsület Napja" szervezői az utolsó pillanatig titokban tartják azt, hogyan emlékeznek idén a fővárosban az 1944-ben a szovjet csapatok által körülzárt budai Várból kitörni próbáló német és magyar katonákra. A rendezvény helyszínéről a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sem adott tájékoztatást a hvg.hu-nak. Ezt azzal magyarázták, személyes adatok védelme miatt „a rendezvények helyszínéről, időpontjáról és a résztvevők létszámáról nem a rendőrség hatásköre felvilágosítást adni”.

A rendezvény lehetséges résztvevőit az utolsó pillanatban tájékoztatják arról a neonáci portálokon, hogy hol gyülekezzenek. A megemlékezés időpontja szombaton 15 óra 30 perckor lesz. A szervezők azt kérték, hogy a rendezvényre ne gyalog, hanem autóval érkezzenek. A "Becsület Napja" szervezésében egyébként a Jobbikkal szövetséges és Toroczkai László nevével fémjelzett Havannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom is kivette a részét, azon kívül a Pax Hungarica Mozgalom, a Nemzeti Forradalmi Párt, az NS-Front, valamint a büntetett előéletű tagjairól hírhedtté vált Betyársereg áll az esemény mögött. A hvg.hu úgy tudja, a rendezvényre vidékről - például Veszprémből, Dunaújvárosból - is érkeznek szimpatizánsok, de külföldön (Románia, Németország) élő magyarok is jelezték részvételüket.

Így tüntetett a Vér és Becsület három éve. Farkasfogak
Stiller Ákos

A hvg.hu úgy tudja, a "Becsület Napját" a korábban a Hazáért Egység Mozgalom néven ismert NS-Front rendezi (ennek az ernyőszervezetnek a tagja a Domokos Endre János által vezetett Pax Hungarica Mozgalom is), a rendőrséggel információnk szerint Domokosék tartják a kapcsolatot. Domokos nem ismeretlen a hatóságok előtt, mivel a 2000-es évek környékén ő vezette a Vér és Becsület néven futtatott, később a bíróság által betiltott „kulturális” egyesületet, amely valójában egy neonáci-skinhead szervezet volt. Az első "Becsület Napját" Magyarországon a Vér és Becsület szervezte.

Most a Magyar Nemzeti Arcvonal nem csatlakozott a "Becsület Napja" idei szervezéséhez, mert a tagságnak sincs pénze arra, hogy felutazzanak a fővárosba.

BRFK: a rendőrség kellő létszámmal biztosít

„Február 11-ére és 12-ére több bejelentés érkezett a BRFK-hoz magánszemélyektől, illetve különböző szervezetektől a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvény megtartásáról” – közölte a testület sajtó osztálya szerkesztőségünkkel. Ezeket elbírálták, s úgy találták, hogy a beadott kérelmek közül hat az, amelyek megtartását tudomásul veszik és a szükséges létszámmal biztosítják azokat. Ezzel együtt a BRFK figyelmeztet arra, hogy a gyülekezési hatálya alá eső demonstráció esetén elsődlegesen a szervezők felelőssége a rendezvény békés jellegének fenntartása. Ha jogsértés esetén a szervezők a rendőrség segítségét kérik, akkor a hatóság köteles fellépni, a rendet fenntartani. A forgalomkorlátozásokról a rendőrség honlapján lehet tájékozódni.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.