2012. február. 06. 14:15 MTI Utolsó frissítés: 2012. február. 06. 14:20 Itthon

A Terrorelhárítás lezárja a Millenáris környékét Orbán évértékelője miatt

A Terrorelhárítási Központ (TEK) közölte, hogy a miniszterelnöki évértékelő beszéd napjára, vagyis február 7., keddre lezárják a Millenáris környékét, így a lezárt területen demonstrálni sem szabad.

Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója a miniszterelnök keddi, Millenárison tartandó évértékelő beszéde miatt a környéken területlezárást rendelt el. A TEK honlapján olvasható intézkedés szerint február 7-én 0 órától a szükséges ideig, de legkésőbb kedd éjfélig Budapesten a II. kerületben elrendelt lezárás a Marczibányi tér, Kis Rókus utca, és a Fény utca területére terjed ki.

A főigazgató az indokolásban azt írta: a fenti időszakban a Millenáris Park területén és épületeiben védett személyek részvételével megtartott nagy létszámú, nagy gépjárműmozgással járó programot rendeznek. A rendőrségnek pedig kiemelt feladata a védett objektum biztonságának, zavartalan működésének, a védett személyek szabad mozgásának, közlekedésének biztosítása.

Az elrendelt területlezárás pontosan meghatározza a lezárt területet, így egyértelművé teszi, melyik az a terület, amely a gyülekezési jog gyakorlására és egyéb nyilvános rendezvények megtartására rendelkezésre áll. E személy- és létesítménybiztosítási intézkedéssel biztosítható a fent meghatározott terültet biztonsága, valamint a védett személyek zavartalan közlekedése - olvasható a TEK honlapján.

Hajdu János egyúttal a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjét arra kérte, hogy az intézkedést további indokolt mértékű ideiglenes forgalomkorlátozási, közrendvédelmi és bűnmegelőzési intézkedéssel egészítse ki.

Orbán Viktor kormányfő ismét a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére tartja meg hagyományos, tizennegyedik évértékelő beszédét a budapesti Millenárison.

A Fidesz elnöke 1999 óta minden év elején értékeli az elmúlt időszak eseményeit. Tavalyi beszédében - ugyancsak a Millenárison - Orbán Viktor 2011-et a megújulás, 2012-t az elrugaszkodás, 2013-at az emelkedés, 2014-et pedig a gyarapodás évének nevezte. Szólt az - akkor még készülő - új alkotmányról is, közölve: az új alaptörvény lezárja a múltat. Ahogyan 2010-ben, tavaly is várt javaslatokat beszédéhez a kormányfő a Facebookon. Felhívására több mint 2700 hozzászólás érkezett.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.