Itthon hvg.hu 2012. február. 02. 13:10

Fábry: Dörner gányolt pályázata a jobboldalt kompromittálja

Nagyszerű színésznek tartja Dörner Györgyöt, ugyanakkor "szörnyű gyanú kínozza", hogy a Csurka-darabok ma már nem működnek - így fogalmazott a Heti Válasznak adott interjújában Fábry Sándor. A műsorvezető az MTV-hez igazolásával kapcsolatban pedig azt mondta: csalódni fognak a közmédia vezetői, ha azt gondolják, hogy a kormány szócsöve lesz.

Gányoltnak nevezte az interjúban Fábry Sándor Dörner György pályázatát, amelynek alapján kinevezték a színészt az Új Színház igazgatójává. Szerinte egy ilyen munka a jobboldalt is kompromittálja, ugyanakkor az, hogy megjelent a Dörner kinevezése elleni tüntetésen, "inkább önző kísérlet volt, semmint a színházért való nem aggodalom felszínre törése" - jegyezte meg. A műsorvezető elmondta azt is: nem lepődött meg, amikor színpadra lépésekor kifütyülték a demonstráción, de "ilyen szintű intoleranciára azért nem számított a tolerancia bajnokaitól".

"Lehet, hogy ami a szótáramat illeti, némi fazonigazításra szükség lesz" - Fábry ezt már az új MTV-s műsoráról mondta, amelynek szerződésében szerinte csak annyi szerepel, hogy meg kell felelnie a köszolgálatiságnak. "Nagyon azért nem fogok tudni kibújni a bőrömből. Nem is szabad" - tette hozzá.

Zih Zsolt/ MTVA

Beszélt arról is, hogy az elmúlt 13 év egyetlen percét sem szégyelli. Az RTL Klubnál pedig akkor pattant el nála a húr, amikor közölték vele: év végéig inkább már ne is legyen Showder, csak idén márciusban folytassák. A kereskedelmi tévétől való búcsú lezajlott, nincs veszekedés, pereskedés - derül ki az interjúból.

Fábry Sándor szerint öngólt lőttek a döntéshozók a Klubrádió frekvenciájának ügyével. "A jobboldal éppen magát fosztja meg önnön kovászától", mivel "az összes vérnyomásproblémával közdő jobbos öreglány Bolgár úrra gerjed". Ugyanakkor nevetséges arról hisztériázni, hogy nincs szólásszabadság - vélte. Szerinte azon sem érdemes vitázni, hogy nem kiegyensúlyozott a köztévé, "annyi Mesterházy Attila és Szanyi kapitány van benne ugyanis, mint a nyű" - indokolta a hetilapnak.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.